Manhattani magasságok

Vannak, akik reggeltől estig méterekkel a föld felett járnak és magaslati levegőt szívnak. Milyen lehet a mennyország kapujához közel élni? Erről igazán az égbe törő, manhattani üvegtornyok lakói tudnának beszélni. New Yorkban igazi magasságokba emelkedhetünk.

Néhány manhattani felhőkarcoló tetejét még a sasszeműek sem látják. Egy-egy üveg monstrum olyan, mint a mesében az égig érő paszuly, mennyei magasságokba mászhatsz rajta. Mit találsz a „modern mászóka” legtetején? Csodálatos panorámát. New York második legmagasabb épületének utolsó emeletéről tiszta időben belátsz négy államot. Ez aztán a kilátás!

Miért épül ennyi égbe törő palota Nem Yorkban? Talán azért, mert az amerikaiak szeretnek magaslati levegőt szívni? Nem talált. A helyes válasz: sok jó amerikai kis alapterületen is elfér, ha muszáj. Hely szűkében emelnek a tengerentúlon tornyokat. Manhattanben 1889-ben kezdték el építeni az első felhőkarcolót, ami 94 méteres magasságával a mostaniakhoz képest miniatűr házikó volt. A World Building a híres újságíró, Joseph Pulitzer megbízásából épült. A monstrum nem nyerte el az emberek tetszését, el is nevezték „Rútnak”. Pulitzer viszont nagyon elégedett volt „művével”, mert irodájából az összes többi újság székházát „lenézhette”.

A Manhattan Company még magasabbra sikerült, negyven évvel később épült és háromszor akkora volt, mint a „Pulitzer-ház”. A legmagasabb épület címért folyó küzdelemben azonban alul maradt, a Chrysler Building 185 láb magas alumínium csúcsával megelőzte. A két felhőkarcolót egyszerre kezdték el építeni, és mindenki kíváncsian figyelte, hogy végül melyik „fúródik mélyebben az égbe”. Mindkét építmény monumentálisra sikerült, olyannyira, hogy még a repülőgépeknek is útban voltak. 1946-ban a nagy ködben egy katonai gép beleütközött a Manhattan Company épületébe, az 58-adik emeletnél találta el.

Az Empire State Building 200 lábbal előzi meg a Chrysler palotát. Az „égimeszelőt” rekordidő, mindössze 20 hónap alatt építették fel. Csúcsdísze egy kikötőtorony léghajók számára. Az épület nem jött volna létre, ha nem találnak 3500 lelkes munkást, akik megmozgattak tíz millió téglát, beszereltek 6400 ablakot és felvittek 10 ezer tonna vakolatot. A World Trade Center 415 méteres tornya 1970-ben, a 417 méteres 1973-ban készült el. Az építkezés 1966-ban kezdődött és másfél billió dollárba került. Amíg meg nem épült a Sears Tower, a 110 emeletes ma már nem létező ikertorny volt a világ legmagasabb építménye. 1974-ben azonban egy másik amerikai városban, Chicagóban egy 443 méteres felhőkarcoló nőtt ki a földből, a Sears Tower. Tetejéről tiszta időben négy államot lehet belátni. (kivi, rtl klub online)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?