Maldív-szigetek: álom és valóság

A Maldív-szigetekhez tartozó Hoora lakosai szélsebesen helyreállították üzleteiket: a „Beach shop“ cégtáblájú boltokban batik ken-dők, játékok és más emléktárgyak sorakoznak a polcokon, de a legtöbb üzlet ajtaja zárva, még kevés a turista. Jól láthatók azonban már az újjászületés jelei.

A szigetlakók remélik, hogy rövidesen újból turistaparadicsomként emlegetik majd őket, mert ez jelenti a gazdasági túlélést a számukra.

Manuela Filsmoser vegyes érzelmekkel szállt fel a repülőgépre, amelyen férjével, Hermannal megkésett nászútra érkezett a Maldív-szigetekre. Az osztrák házaspár karácsonykor a televízió képernyőjén látta a szökőár okozta pusztítást, amely súlyosan érintette a szigeteket is. Arra számítottak, hogy nyomorúsággal és a pusztulás nyomaival kell majd szembenézniük. „Ha azonban az ember nem tudja, hogy itt történt valami, akkor észre sem veszi“ – állítja a 40 éves férj. Egy évvel idősebb felesége szerint pedig „egyáltalában nem bánták meg, hogy oda utaztak. Álom az egész, amelyből egyetlen percet sem szalasztanának el“.

Távolról sem minden turista döntött azonban úgy, mint a Filsmoser házaspár. Normális körülmények között ilyenkor telt ház van a Maldív-szigeteken. A kormány adatai szerint azonban a cunami után 80 százalékkal megcsappant a látogatók száma. Mivel pedig a Maldív-szigetek a bruttó hazai termelés egyharmadát kitevő turizmustól függ, ezért a szökőár minden más országnál nagyobb kárt okozott neki. Napjainkra a szigetek 87 üdülőhelye közül már csak 14 tart a cunami okozta károk miatt zárva, ami az összes szállodai ágyak ötödét jelenti. Március elején a szállodai ágyak több mint 65 százalékában már turisták foglalták el, és áprilisra 80 százalékos igénybevételt remélnek.

A kormány és a turisztikai szervek elsősorban a katasztrófáról közölt tudósításokat hibáztatják azért, hogy olyan sok turista maradt távol. Ellentétben például Thaifölddel, a Maldív-szigeteken a szökőár nem több száz, hanem mindössze három külföldi turista halálát okozta. Arról alig számolt be a sajtó, hogy a legtöbb üdülőhely – amelyek mindegyike külön szigeten található – változatlanul fogadta a vendégeket, s a legfőbb attrakciók, a korallzátonyok sértetlenek.

Hoorán is azért imádkoznak az emberek, hogy mielőbb minden úgy legyen, mint azelőtt volt. „A szökőár előtt naponta száz vagy még több turista járt itt. Most hetente kétszer nyolc vagy tíz keres fel bennünket“ – panaszolja a bezárt boltja előtt álló Khadeeja Husszein. Ennek ellenére nem borúlátó. Üzletében nyoma sincs már a cunami okozta károknak és az emléktárgyak leporolva sorakoznak a polcokon – a szigetek lakói számítanak rá, hogy visszatérnek a turisták a paradicsomba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?