Malagában bukott le a nápolyi maffiavezér

Róma |

<p>Malagában bukott le Raffaele Amato, a 2006 óta gyilkosságért és más bűncselekményekért körözött nápolyi maffiavezér - jelentette be vasárnap az olasz kikötőváros rendőrsége.</p>

Amato a nápolyi maffián, a camorrán belül a Scampia klán szakadár csoportjának volt a vezetője, s embereivel a kikötőváros északi kerületeinek és körzetének kábítószer-kereskedelmét ellenőrizte, miután öt évvel ezelőtt sikeresen szakított - véres belharcok eredményeként - a korábban itt uralkodó Ciro Di Lauro klánnal. 

A 44 éves Amato először öt évvel ezelőtt menekült el Spanyolországba, azt követően, hogy az olasz rendőrség 2004 karácsonya előtt nagyszabású razziája során 67 bűnözőt gyűjtött be. Később visszatért Olaszországba, ahol 2005-ben letartóztatták, ugyancsak bűnszövetkezetben elkövetett gyilkosság és kábítószer-kereskedelem vádjával. Ugyanakkor a bíróság később kénytelen volt szabadlábra helyezni, mivel előzetes letartóztatásának törvényes ideje lejárt. Ezt követően az olasz rendőrök már nyomát vesztették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?