A magyar sereg nem győzhetett Mohácsnál

Than Mór: A mohácsi csata

Fodor Pál történész, turkológus szerint a mohácsi csatában az erőviszonyok alapján akkor is veszített volna a magyar sereg, ha mindenki tökéletesen, száz százalékig teljesíti a kötelességét és erkölcsileg is teljességgel feddhetetlen.

Fodor Pált, aki a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója is, csütörtökön az M1 aktuális csatornán a mohácsi csata 492. évfordulójáról kérdezték. Úgy fogalmazott: volt egy nagyhatalom, amely támadást intézett Európa és Közép-Európa ellen, és ez a nagyhatalom "tízszeres túlerőben volt" Magyarországgal szemben, amelynek egyre kevesebb támogatója akadt. 

Elmondta: a témával kapcsolatos kutatásuk a Jagelló-kortól, 1490-92-től indul, és 1541-ig, Buda oszmán elfoglalásáig tart. Ebbe a korszakba illesztve szeretnék jelentőségének megfelelően megvilágítani a mohácsi csatát - fogalmazott, hozzátéve: tanulmányköteteket, monográfiákat és ismeretterjesztő anyagokat terveznek közzétenni ezekről az évtizedekről.

Fodor Pál hangsúlyozta: bár az utóbbi időben többen fölvetették, hogy a magyar vezető réteg kétharmada nem jelent meg a csatánál, tehát elárulta országát, minden jel arra mutat, hogy ennek ellenkezője igaz; akinek ott kellett lennie, az ott volt, "és vitézül küzdött, mert tudta, mi a tét".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?