Magyar felsőoktatási hálózat Erdélyben

A romániai magyarságnak feltétlenül meg kell őriznie képviseletét a román parlamentben, mert más politikai erők nem lesznek képesek felvállalni a magyar érdekek védelmét – fejtette ki a Szabadság pénteki számában Szilágyi Pál, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora.

A kolozsvári napilap hasábjain megjelent írásában a rektor felidézi: az 1989-es rendszerváltás előtt a magyarok iskoláit nagyrészt beolvasztották vegyes iskolákba vagy megszüntették azokat, 1959-ben a Bolyai Egyetemet egyesítették a Victor Babes Egyetemmel. Ezután a Babes-Bolyai Tudományegyetemen folyó magyar nyelvű oktatásban nagyon gyors leépülési folyamat ment végbe. A rendszerváltás pillanatában már csak néhány szakon volt magyar nyelvű oktatás, alacsony diáklétszámmal, és kevés magyarul oktató tanárral.

E sorsfordulókor a magyarság rögtön felismerte, hogy ki kell építeni azokat az intézményeket, amelyek részben megmaradtak 1945 után. A Bolyai Egyetem viszszaállításának gondolata azonnal felmerült. Elképzelhető, hogy a kilencvenes évek első hónapjaiban ez lehetséges lett volna, viszont később, főleg a marosvásárhelyi márciusi események után már szó sem lehetett róla – írja Szilágyi.

A szerző ugyanakkor örömmel állapítja meg, hogy az erdélyi magyarság – habár létszáma alig néhány év alatt kétmillióról másfélre csökkent – létezik és fejlődik. Az oktatásban, egyéb területekhez hasonlóan, nagy előrehaladás történt. Erdélyben ma már magyar felsőoktatási hálózatról beszélhetünk, a magyar nyelvű egyetemi oktatás kifejlődött, mind számszerűleg, mind a képzési szakokat illetően, és napjainkban tíz erdélyi városban folyik felsőfokú magyar nyelvű oktatás – sorolta a rektor, hozzáfűzve azonban, hogy az elkezdett építkezést folytatni kell.

Szilágyi Pál szerint ha megvalósulnának a különféle programokban szereplő autonómiatörekvések, talán megoldódna az erdélyi magyar közösség problémáinak szervezett kezelése, de ma még más a realitás. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy egy felelős szervezet (amely lehet nagyon sokszínű is) összefogja és képviselje ezeket országon belül és kívül egyaránt.

„Romániában a népességfogyás, ezen belül még nagyobb mértékben a magyarság fogyása, olyan állapotot hozott létre, hogy a román parlamentben az ötszázalékos küszöb megvalósítása is éppen a lehetőségek határán van” - írja Szilágiy Pál, aki szerint rendkívül fontos, hogy a romániai magyarság részt vehessen a törvényalkotásban. „Ha ezt nem tudjuk elérni, akkor kívül maradunk, s ez óhatatlanul egy lemorzsolódási folyamat kezdetét jelentené“” – állapítja meg Szilágyi Pál a Szabadságban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?