Madame Pompadour 250 éve halt meg

Jeanne Antoinette Poisson néven 1721. december 29-én született Párizsban, egy kétes hírű, de jómódú polgárcsaládban. A pletyka szerint vér szerinti apja egy híres bankár volt, aki idővel gyámja is lett, amikor apjának egy pénzügyi csalás miatt külföldre kellett menekülnie. A kislány az Orsolya-rendi nővérektől kapott gondos nevelést, a művészetekre kiváló házitanítók oktatták. Teljes színdarabokat tudott fejből, kiválóan táncolt, énekelt és festett, s művésze volt a klavikordonnak, a kor kedvelt billentyűs hangszerének.

Gyámja tizenkilenc évesen - jobb kérő híján - unokaöccséhez, Charles Guillaume Le Normant d,Étiolles-hoz adta, hozományként a király sénart-i vadászerdeje szélén álló kastélyt kapták meg. Itt született meg két gyermekük, de egyikük sem érte meg a kamaszkort. A szépséges és művelt, társaságra vágyó fiatalasszony szalont alapított, ahol színészi tehetségével és szép énekhangjával is elbűvölte finom ízlésű vendégeit, köztük Voltaire-t, aki haláláig közeli barátja maradt.

A szépnemért rajongó XV. Lajos figyelmét Sénart-ban vadászgatva nem kerülte el az ilyenkor nyitott hintóban kikocsizó fiatalasszony. A soros szeretője, Chateauroux hercegné halálát sirató uralkodó 1745. február 25-én meghívta a titokzatos szépséget a fia esküvője alkalmából tartott versailles-i álarcosbálba. A pásztorlánykának öltözött Jeanne Antoinette és a tiszafa jelmezben rejtőzködő király 15 ezer álruhás vendég között is egymásra talált, másnap reggel a fiatalasszony kocsija a király ablaka alatt várakozott.

A hitetlenkedő udvaroncok csak rövid kalandnak vélték a rangon aluli kapcsolatot, de a megbabonázott király márciusban már a sajátja fölött rendeztette be szeretője lakosztályát, májusban elválasztotta férjétől, márkinővé emelte és megvette neki Pompadour kastélyát, mindezek betetőzéseként szeptember 14-én hivatalosan is bemutatta.

A maitresse déclarée (bejelentett szerető) rangra avanzsált márkinő hamar elsajátította az udvari etikettet, jó kapcsolatot ápolt a lengyel Mária királynéval, aki gyakran mondogatta: ha már szeretőnek lennie kell az udvarban, inkább ő legyen, mint más. Mme Pompadour igyekezett felvidítani a királyt, akire rávetült dédnagyapja, a Napkirály hosszú árnyéka: elkísérte a vadászatokra, fogadásokat tartott, színházi előadásokat szervezett. Intim kapcsolatuk csupán öt éven át tartott (szerelmi fészküket a palota második emeletén ma is mutogatják), a márkinő két vetélés után, 1750-ben leköltözött a földszintre. Maga helyett fiatalabb szeretőkről gondoskodott, ő pedig XV. Lajos barátja és bizalmasa lett, 1752-től ott állt széke a király gálaasztalánál, 1756-ban udvarhölggyé nevezték ki.

Formális politikai befolyása nem volt, de a háttérben meghatározó szerepet játszott. Rendszeresen találkozott a tanácsnokokkal és a királlyal, aki a tanácsteremből rejteklépcsőn is lejuthatott lakosztályába - ilyenkor a miniszterek néha órákon át várták az elfoglalt uralkodó visszaérkezését. A márkinő egy osztrák diplomata kérésére nem kis szerepet játszott a francia-osztrák szövetség létrehozásában, ami a hétéves háború 1756-os kirobbanása idejére átrendezte a szövetségi rendszert. A legenda szerint az 1757-es rossbach-i csatában elszenvedett vereség után a királyt vigasztalva ő mondta az "Utánunk a vízözön" szállóigét. A háborút kedvezőtlen békékkel lezáró Franciaországban a kudarcért a népszerűtlen kegyencnőt okolták, s terhére rótták költekezését is - jóllehet az utókor éppen emiatt, a művészet pártfogójaként tiszteli.

Pompadour márkinőnek 3500 kötetes könyvtára volt, a legkifinomultabb műértéssel ítélt meg minden új drámát, filozófiai írást, regényt és államelméletet. Számos művész neki köszönhette létbiztonságát, ő virágoztatta fel a sevres-i porcelán manufaktúrát. Ő vette rá a királyt az École militaire megalapítására, ahol később Bonaparte Napóleon is tanult. Testvérével, Marigny márkival ő tervezte a Concorde teret és a Kis-Trianon kastélyt (a közhiedelemmel ellentétben a gyászos trianoni békét nem itt, hanem a Nagy-Trianon kastélyban írták alá.) Rokonszenvezett a felvilágosodással, támogatta Montesquieu-t és Rousseau-t, Voltaire az ő közbenjárásával emelkedett a halhatatlanok közé. Elévülhetetlen érdeme, hogy 1762-re megjelenhetett az Enciklopédia mind a 17 kötete, de az illusztrációkat tartalmazó további 11 kötet megjelenését már nem érhette meg.

A rendkívüli asszony, akit II. Frigyes porosz király csak "Őfelsége, az Alsószoknyaként" emlegetett, a király közeli és megbecsült barátja maradt egészen 1764. április 15-én, 42 évesen bekövetkezett haláláig. A királyi palotában hunyhatta le örökre szemét, ahol erre a királyi család tagjain kívül senkinek nem volt joga.

Neve számtalan formában maradt fenn: neveztek el róla porcelánszínt, frizurát, magas sarkú cipőt, s állítólag az ő kebléről mintázták a híres coupe de champagne pezsgőspoharat. Életét számtalan film és dráma dolgozta fel, talán a leghíresebb az osztrák Leo Fall Madame Pompadour című operettje.