Ma rendezik meg a magyar– szlovák iskolások találkozóját a Bécs – Pozsony – Budapest Szupermaraton versenyen. A 17. Bécs – Budapest Szupermaraton első ízben érinti Szlovákia fővárosát. A versenyen hagyományosan egy 15 főből álló budapesti iskolás csoport is részt vesz, kerékpárral teljesítve a 345 kilométert.
Ma Pozsonyba érkeznek
A találkozás apropója az elmúlt időkben a két ország kapcsolatát befolyásoló negatív események. Célja az egymással találkozó fiatalok által a nemzetek együttélését erősíteni, amihez nagyon jó lehetőséget nyújt e sportverseny alkalmából megszervezett találkozás. Az előkészületeket a Bécs– Pozsony–Budapest Szupermaraton Szervezőbizottsága is figyelemmel kíséri.
A találkozáson részt vevő fiatalokat Magyarország pozsonyi nagykövete, Györffy Csaba köszönti. Az esemény ma reggel 8.30 és 10 óra között zajlik a pozsonyi Kalinčiak utcai alapiskolában.
Egy őszinte gesztus a megbékélésre, az ilyen társaságokat tárt karokkal várjuk, ellenben a hősködő magamutogatókkal. (bg)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.