Luchao, a csepp alakú város

Német tervezője asztalán már készen van, csak éppen föl kell építeni a világnak jelenleg talán legdinamikusabban, évente 8-9 százalék GDP-növekménnyel fejlődő országában, Kínában, annak is egyik legnyitottabb gazdasági központja, Sanghaj körzetében.

Luchao nevében is hordozza (Harbour City), hogy kikötőváros lesz. Ez magyarázza, miért is telepítenek egy új várost a Jangce-delta mocsaras, vízfolyásokkal keresztül-kasul szabdalt vidékére. Ugyanis itt, a Sárga-tengerben, a partoktól mintegy 30 kilométerre, egy szigetcsoporton épül föl a világ legnagyobb, évente 25 millió egységet kezelő mélytengeri konténerkikötője. (Hamburgban, Európa második ilyen kikötőjében ennek a mennyiségnek kevesebb mint ötöde fordul meg évente.) Mindenesetre a grandiózus tervek szerint már 2005-ben (!) beköltözhet a 65 négyzetkilométeren elterülő városba az első 80 ezer lakos, 12 év alatt 300 ezerre bővül a számuk, a távlatok pedig 800 ezerrel számolnak.

Már elkészültek a fantasztikus méretű kikötőt a parttal összekötő hatsávos híd cölöpei, egyebek között a luchaóiak is ezen a hídon jutnak majd el a munkahelyükhöz. Egy ilyen óriási gazdasági boom idején tömegek – Kínában milliók-tízmilliók – özönlenek a központokba, rendszerint elviselhetetlenül zajos, zsúfolt, szennyezett gigapoliszokká duzzasztva őket. Sanghaj maga – immár 16 millió lakosával – is ide sorolható. Ehhez képest valóban álomvárosnak ígérkezik a német (hamburgi) Meinhard von Gerkan vezette építésziroda terve. (Őket egyébként 45, nemzetközileg elismert pályázó közül választották ki.) Az új város mérete nagyon kedvező lesz, hiszen a lakosok száma bőven egymillió alatt maradna. Főleg az elrendezés látszik rendkívül vonzónak. A víz, az éltető és mindig szépséget árasztó víz lenne a vízcsepp alakra hasonlító település magja. Egy 2,5 km átmérőjű tó köré épül Luchao. A tavat 8 km hosszú sétány és homokos strand szegélyezi, hasonlóan a Rio de Janeiró-i Copacabanához. A tóban elnyúló kis mesterséges szigeteket, rajtuk kulturális intézmények sorával híd köti össze a parttal. Jachtok, sétahajók cirkálnak majd a tóban, amelyet gyűrű alakban vesznek körül a közhivatalok, tanintézmények, munkahelyek és a nagy zöld felületekkel, fákkal, bokrokkal övezett 13 lakónegyed. A négyszögletes lakóépületeket zöld területek övezik. A központban a tó körül vannak a bevásárlóhelyek, ide a lakosok legfeljebb 15 perces kényelmes sétával juthatnak el. Ezenkívül még villamosok és buszok is közlekednek, tehát feleslegessé vál(hat)nak a személygépkocsik.

Az épületek legfeljebb 38 méter magasak lehetnek, ellentétben a kínai (meg japán, amerikai stb.) nagyvárosok beton- és felhőkarcoló-őrületével. Mindez az első ütem 300 ezer lakosára vonatkozik, mert a további félmillió számára már nem tartható fönn a kör alakzat, kijjebb ugyanis széles folyók szabdalják a területet. A városban szinte minden hely viszonylag gyorsan elérhető gyalog vagy kerékpáron, de emellett sűrű tömegközlekedést is terveznek, személyautóra tehát – legalábbis a tervezők szerint – aligha lesz szükség. Merész elképzelések, de sebaj, a kommunista Kínában ez is megvalósítható, sokak szerint ez az ország jelenleg az európai építészek paradicsoma – itt nem kell az EU-ban megszokott „kicsinyes” bürokratikus apróságokkal: szabványokkal, előírásokkal, engedélyekkel bíbelődniük, mert amire a felsőbb pártvezetők rábólintanak, annak szabad az útja.

Kétségtelen, hogy egy-egy nagy hatalmú vezető sok mindent képes elintézni. Folyóeltereléseket, gigantikus műszaki létesítményeket, vagy éppen teljesen új városokat – a szibériai Komszomolszktól a Le Corbusier által fogantatott dél-amerikai Brasíliáig. Csakhogy a politikusok által elrendelt gigantikus tervek többnyire gigantikus bajokat is hozhatnak magukkal. Itt van például az ugyancsak a rajzasztalon tervezett, a „semmi” közepén felépített főváros, Brasília esete, melyhez rekreációs célból készítettek egy négyszázmillió köbméteres víztározót, ám a szennyvíztisztítás elhagyása miatt mára olyannyira elszennyeződött, hogy fürdőzni csak a partjai mentén épült úszómedencékben lehet.

Luchao nemes ideáit is beárnyékolja a kínai valóság és az emberek viselkedési hagyományai. A városok lakótelepein gyakori, hogy nincs a padlón bevonat vagy parkett, hiányozhatnak a belső ajtók, nem is beszélve a fürdőszobák és illemhelyek felszereltségéről vagy éppen hiányáról. Nem ritka, hogy a padlón, nyitott tűzhelyen készítik az ételt. A luchaói házak természetesen teljes európai komforttal készülnek, ami feltételezi, hogy ide a (nagyobb komfortot is igénylő) módosabbak tudnak majd beköltözni. Ami magát az építést illeti, ott is akadnak gondok. Gerkannak és munkatársainak súlyos akadályokkal kell megküzdeniük, ha német-európai minőséget akarnak elérni, miközben a beruházó fő szempontja a gyorsaság meg az olcsóság. Persze a századok folyamában szervesen kiépült, változó, alakuló városok is sok gonddal küszködnek, elég, ha a szinte mindennapos budapesti csőtörésekre gondolunk. Mindenesetre egy város nem évekre, hanem évtizedekre, sőt századokra épül. Kérdés, mennyire lesz életképes és az idők változásaihoz alkalmazkodó a tervezőasztalon fogant gyönyörű vízcsepp-alak, Luchao kikötőváros.