Kémiai folyamat eredményeként létrejöhetnek a víz összetevői a Hold felszínén: a NASA kutatói olyan kémiai folyamatot írtak le, amelyben létrejönnek a víz összetevői a Hold elemei és a napszél révén.
Kémiai folyamat eredményeként létrejöhetnek a víz összetevői a Hold felszínén: a NASA kutatói olyan kémiai folyamatot írtak le, amelyben létrejönnek a víz összetevői a Hold elemei és a napszél révén.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA közlése szerint kutatói számítógépes program segítségével szimuláltak egy olyan kémiai folyamatot, amelynek során a napszél néven ismert töltött részecskeáramlatok másodpercenként 450 kilométeres sebességgel záporoznak a Hold felszínének elektronjaira, kölcsönhatásukban hidrogénatomok, a víz alapelemei keletkeznek.
A hidrogénatomok vándorolhatnak a felszínen és összekapcsolódhatnak a Hold talajának szilícium-dioxidjában található, bőségesen jelen lévő, kötött oxigénatomokhoz, hidroxil-molekulát képezve, mely a víz alkotóeleme - közölte a NASA.
"Minden kőzetben megvan a potenciál, hogy vizet képezzen, főleg a napszél hatására" - mondta William Farrell, a NASA Goddard Űrközpontjának plazmafizikusa.
Az Orenthal James Tucker tudós által vezetett kutatócsoport követte a hidrogénatomok életciklusát a Holdon és megerősítette azt a feltételezést, mely szerint a napszél a kémiai reakciók elsődleges hajtóereje.
A tanulmány szerint mivel a napszél folyamatosan éri a Hold felszínét, megszünteti a szilícium, a vas és az oxigén kötéseit - ezen kémiai elemek alkotják a Hold talajának nagy részét. Ennek hatására oxigénatomok maradnak hátra, melyek készen állnak arra, hogy hidrogénatomokhoz kapcsolódjanak.
Valószínűleg a Hold egyenlítőjén kevesebb hidrogén található, mivel az itt elhelyezkedő hidrogénatomokat energizálja a Nap és kiszöknek az exoszférába. A NASA szerint így jóval valószínűbb, hogy a sarkvidékeken alakul ki víz.
Farrel kifejtette: a kutatás eredményei szerint az űrben minden napszélnek kitett szilíciumtömeg alkalmas víz képezésére, ami jó hírt jelent az emberiség távoli űrt felfedező missziói számára.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.