Lebontották a floridai autós ravatalozót

Ocala |

<p>Lebontottak egy egykori floridai autós ravatalozót, amely lehetővé tette, hogy a gyászolók az autójukból ki sem szállva búcsúzzanak halottaiktól.</p>

Az ocalai épület már évek óta üresen állt, de a nyolcvanas évek elején még nagy kereslet volt a szolgáltatása iránt, ami akkor indult be, amikor a város elutasította a tulajdonos kérvényét további parkolóhelyek létesítéséről.

A temetkezési vállalt tulajdonosa ekkor egy óriási ablakot helyezett el a ravatalozó egyik oldalán. Az elhunytat a lefüggönyözött ablak belső oldalán helyezték el, és a függöny akkor húzódott szét, amikor az ablak mellé gördülő autó első kereke áthaladt az útra fektetett gumikábelen. Amikor a gyászolók kocsijának hátsó kereke átgördült a kábelen, a függöny összecsukódott, a fények kialudtak és a zene is elhallgatott a ravatalozóban.

Az AP hírügynökség szeptemberben arról számolt be, hogy az Egyesült Államokban országszerte legalább négy autós ravatalozó működik, ezek egyikének, a michigani Saginaw város Paradicsom Temetkezési Kápolnának a vezetője azzal indokolta a szolgáltatás bevezetését, hogy elsősorban az idősebb emberekre akartak tekintettel lenni, akiknek nehezére eshet egy ravatalozó megközelítése, és máskülönben nem búcsúzhatnának el az elhunyttól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?