Kulcsár Edina nyerte a Magyarország Szépe versenyt

Budapest |

<div>Kulcsár Edinát választották 2014 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli az országot októberben, a Miss World londoni világdöntőjén.</div><div>&nbsp;</div>

A 21 éves, budapesti királynő első udvarhölgyének a 23 éves Katona Gittát, második udvarhölgyének pedig a 18 éves Van Den Bosch Sydneyt választotta a zsűri.    A közönség és az ítészek véleménye megegyezett, hiszen a nézők is Kulcsár Edinát találták a legszebb magyar lánynak ebben az évben.    Idén több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 16 lányt, akik vasárnap este az M1 és a Duna World csatornák élőben közvetített műsorában mérkőztek meg a győzelemért.    A programban a lányok hagyományos bikinis, koktél- és estélyi ruhás felvonulását egy exkluzív bemutató egészítette ki, amelyben Náray Tamás divattervező, erre az alkalomra készített, magyar motívumokat megjelenítő kollekciójában vonultak fel a versenyzők. A modern, mai hangulatú öltözékekben a tört fehér szín és a csillogó ezüst domináltak, amelyeket stilizált, folklorisztikus elemek egészítettek ki.     A műsor zenei betéteiben közreműködött mások mellett Király Viktor, Radics Gigi, Hien, Kállay-Saunders András, a New Level Empire, a Mistery Gang és Vastag Csaba is, az est házigazdái Osvárt Andrea és Harsányi Levente voltak.    A világversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő 25 évvel ezelőtt szerepelt rajta először. A műsort néhány év kihagyás után idén újra a köztévé sugározta.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?