A rajongók már bizonyára viszszaszámolnak – két hét múlva végre kezükbe vehetik a Red Hot Chili Peppers várva várt új korongját. A zenekar legutóbb 2002-ben adott ki stúdióalbumot By The Way címmel. Az azóta eltelt időben megjelentette slágereinek gyűjteményét, és koncertlemezzel is előrukkolt.
Közeleg a Red Hot-ünnep
A rajongók már bizonyára viszszaszámolnak – két hét múlva végre kezükbe vehetik a Red Hot Chili Peppers várva várt új korongját. A zenekar legutóbb 2002-ben adott ki stúdióalbumot By The Way címmel. Az azóta eltelt időben megjelentette slágereinek gyűjteményét, és koncertlemezzel is előrukkolt. „Nagyon őszinte anyagot készítettünk, aprólékosan kidolgoztuk, minden tudásunkat beleadva. Rick Rubin producer volt segítségünkre. A stúdiómunkálatok befejeztével egyszerűen nem tudtunk választani a sok jó dal közül, ezért úgy döntöttünk, a Stadium Arcadium duplaalbum lesz” – nyilatkozta Flea, a basszusgitáros. A beharangozó dal, a Dani California máris elkezdte hódító körútját. Az amerikai Billboard kislemezlistáján a kilencedik helyen szerepel, miközben a magazin Modern Rock nevű összesítésének csúcsát már el is foglalta. Az USA-ban pillanatok alatt rádiós slágerré vált – a megjelenés hetében 2588 alkalommal játszották le a kereskedelmi rádiók. Zseniális klip készült hozzá, amolyan paródiaféleség a rockzene elmúlt ötven évéről. (péjé, r)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.