Kőrösi Csoma után szabadon, kalandor stílusban

Fontos a terep- és térképismeretSomogyi Tibor felvételeÚgy vélem, soha nem fog kiderülni, kik egyengették a napjainkban multisportként emlegetett kalandtúra útját. Amiben biztosak lehetünk: a kalandtúrázók büszkék lehetnek a nagy elődökre.

Akik az élmezőnybe tartoztak

Valószínűleg az Ázsiából Amerikába a Bering-szoroson mintegy 15 ezer évvel ezelőtt átvándorló emberősök és a vikingek lehettek az elsők, akik állítólag előbb jártak Amerikában, mint bármely más felfedező. De megemlíthetem Marco Pólót is, aki megjárta Kínát, vagy éppen az amazonasi esőerdőben tévelygő konkvisztádorokat (hódítókat), akiket a mesés eldorádó víziója kergetett az ötmillió négyzetkilométernyi dzsungelbe. Ha lenne ilyen, a hittérítők külön fejezetet érdemelnének a kalandtúra történetéről szóló könyvben, hiszen a középkor egyik mondását idézve: „Elöl jár a kereszt, utána a kereskedő, ezután jön a zászló, majd a kard.” Ez egyben az idegen országok gyarmatosításának receptje is, a szerzetesek szerepe tehát elvitathatatlan.

Hol vagyunk ebben a végtelen történetben mi, magyarok? Mindenütt, hiszen a magyar utazók nevéhez számos jelentős földrajzi és kultúrtörténeti felfedezés fűződik. A sort talán Julianus dominikánus szerzetessel illik kezdeni, aki rendtársaival a magyarok ősi földjét kutatva eljutott egészen a Volga mellékére. Benyovszky Móricot a politika szeszélye üldözte végig a fél világon, míg Kőrösi Csoma Sándort a tudásszomj. A sort gyarapítja Magyar László, Xántus János, Vámbéry Ármin, valamint az a több tucat magyar világjáró, akik valamilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy a térkép fehér foltjai színekkel teljenek meg. A mai kalandtúra kicsit másról szól; arról, hogy mennyire tudunk élni a természet és a saját fizikumunk nyújtotta adottságokkal.

Túlélők a Dunakanyarban

Hídvégi-Üstös Pál, a Dunakanyar Túlélő Akadémia vezetője valamikor a múlt század nyolcvanas éveinek derekán abszolválta élete első túlélőversenyét, amikor társaival rövid ideig a magyar–román határ sérthetetlenségére éberen vigyázó román határőrök „vendégszeretetét” élvezhette. Kitartó ember lévén nem adta fel, és harmadik nekifutásra, 1988-ban sikerült átkelnie a zöld határon. Valószínűleg nem ez a momentum ragadtatta arra, hogy túlélőakadémiát nyisson, és kalandtúrákat szervezzen. Elmondása szerint nem árt, ha az ember berendezkedik a túlélésre. „Rohanó világban élünk, amelyben az embereknek arra sincs idejük, hogy megtanulják, miképp viselkedjenek, ha beüt egy természeti vagy más katasztrófa – mondja Hídvégi-Üstös Pál. – Számos esetben tapasztalhattuk, hogy a pánik talán több emberéletet sodort veszélybe, mint maga a katasztrófa, ezért ragadtuk magunkhoz a kezdeményezést, és alapítottuk meg társaimmal a Dunakanyar Túlélő Akadémiát. Főképp kaland- és túlélőtáborokat szervezünk, melyeken a résztvevők katasztrófa- és polgárvédelmi kiképzést kapnak, elsajátíthatják az elsősegélynyújtást, de pszichológiai felkészítésen is részt vesznek, hogy tudják kezelni az egyes helyzeteket. Hogy hol jön be a képbe a sport? Adrenalin- és extrém-sportparkot is működtetünk, mely egy kicsit arról is szól, hogy az emberek kipróbálhassák: hol van a tűrőképességük határa, mi az, amire még képesek. Tehát felmérhetik fizikai és pszichikai lehetőségeiket. Kiváló alkalmat nyújt erre a kalandtúra, mely kaland is és túra is egyszerre – de főképp multisport.”

Kis kalandtúra-történet

Lépjünk most túl a gyökerek kutatásán, és nézzük a kalandtúrasport alig egy évtizedes történetét! „A kalandtúra mint sport újkeletű, de gyökerei nyilván a nagy földrajzi felfedezések hőskorába nyúlnak vissza – meséli Hídvégi-Üstös Pál. – Ezek a dzsungeleken, hegyláncokon vagy éppen sivatagokon keresztül vezető utak magukban hordozták a mai versenyek alapjait, szellemiségét. Bizonyára a nagy felfedezők, utazók inspirálták korunk egyik nagy kalandorát, a francia Gerald Fusilt, amikor másfél évtizeddel ezelőtt életre hívta a világ mai napig legismertebb és legrangosabb túlélő- és kalandfutamát, a Raid Gauloises-t, melyre ma már csak négy selejtező abszolválásával lehet eljutni. De ismertek és közkedveltek az olyan versenyek is, mint az Eco Challenge, a Camel Trophy vagy a Déli-sark átszelése. Minden túlélő- és kalandtúra lényege, hogy az egyén vagy a csapat eljusson a térképen megjelölt rajtpontból a célba. Közben persze ellenőrző pontokat érintenek, és különféle feladatokat oldanak meg. Mindezt a lehető legrövidebb időn belül, kizárólag a meg-engedett és kötelezően előírt eszközök használatával, a szabályok betartása mellett. Mert bár a feladatok teljesítése során a versenyzők nincsenek rövid pórázra engedve, a legkisebb szabálytalanság is büntetőpontokat, néhány esetben pedig kizárást von maga után. Ma már az egynapos erőpróbáktól kezdve a többhetes kemény megmérettetésekig szerveznek versenyeket. Főképp a vegyes csapatversenyek jellemzők, és az egyik legfontosabb szabály, hogy a csapatok nem fogadhatnak el semmilyen külső segítséget. Nagyon fontos persze a terepismeret; az 1994-es Raid Gauloises-t például Malajziában, Sarawak szigetén rendezték meg. Ezt egy malájokból álló csapat nyerte meg, melynek tagjai öt és fél nap alatt teljesítették a tíznapos távot. Ma a versenyek szervezése terén az amerikaiak és a franciák viszik el a pálmát, aminek egyik oka nyilván az, hogy a természet adta lehetőségek nagyon sokrétűek mind az Egyesült Államokban, mind pedig Franciaországban. De a magyaroknak sem lehet okuk panaszra, hiszen a Kárpát-medence felszíni tagoltsága jó lehetőséget nyújt arra, hogy a legkülönbözőbb körülmények kö-zepette próbáljuk ki magunkat. Ezért hívjuk most életre a Kalandtúra Keresztül Magyarországon elnevezésű versenyt.”

Kalandorok és amatőrök ne kíméljenek!

A kereken ezer – pontosabban 4x250 – kilométeres túra a keleti határszélről, Tiszabecsből indul, és a nyugati szomszédoknál, Szentgotthárdnál ér véget. Eközben a versenyzőknek alkalmuk nyílik a terepviszonyok széles skálájának kipróbálására. „A távot a négyfős csapatoknak futva, úszva, kenuzva, lovagolva, vízesésen ereszkedve, sziklát mászva, és persze bringázva kell megtenniük – mondja zárszó gyanánt a főszervező. – A 2005. július 29-től augusztus 21-ig tartó, négy hétvégét felölelő versenyt négy szakaszra osztottuk. Az első szakasz Tiszabecs–Miskolc lesz, a második Miskolc–Visegrád, a harmadik Visegrád–Badacsony, a záró szakasz pedig Badacsony–Szentgotthárd. Mivel ennek a sportágnak egyik nagy előnye az, hogy a profik nem uralják el a mezőnyt, bízom benne, hogy sok amatőr jelentkezik a kalandtúrára. Jelszavunk: többet ésszel, mint erővel! A hangsúly a kitartáson és a csapatszellemen van. Az ezer kilométeres távon a versenyzőknek lehetőségük nyílik egy teljesen más szinten megismerni a természetet és önmagukat; az érzés semmihez sem hasonlítható, mert a kalandtúra nem csupán hősies vállalkozás, hanem igazi, életre szóló élmény. Ha kipróbálja az ember, többé nem marad az, aki volt, hanem megszállottjává válik: állandóan új kihívásokat fog keresni.”

Kiknek szól a túlélő- és kalandtúra?

A kalandtúra nemtől és korcsoporttól független; mindenki nekivághat, aki úgy érzi, teljesíteni tudja a távot. Csak egy példa: a minden idők legnagyobb kalandtúra-versenyzőjének tartott férfi harmincéves koráig nem is ismerte ezt az életformát, és 42 esztendősen nyerte meg az Eco Challenge-t. A mai napig versenyez, és mindig élvonalbeli helyezést ér el. Ugyanakkor előfordult az is, hogy az Öböl-háborút megjárt amerikai kommandósokból álló csapat eltévedt a Raid Gauloises egyik résztávján. A kemény kiképzésben részesült profi katonákból álló csapat két férfi tagja végül is a kimerültségtől nem tudta befejezni a versenyt.

A kalandtúrákon a szervezők csak nagyjából határozzák meg a versenypályát, mégpedig ellenőrző pontok felállításával. A biztonságos térképismeret, a navigációban való jártasság elengedhetetlen. A legegyszerűbb a kötött pályás keresés, amely során adott sorrendben kell megkeresni az ellenőrző pontokat. Egy másik versenyforma, amikor a versenyzőknek meghatározott időn belül tetszőleges sorrendben kell felkeresniük a bázisokat, és begyűjteniük a lehető legtöbb pontot. Külön kategóriát képviselnek a stratégiai játékok, melyben a zsákmánypontok begyűjtése a cél. Ezeket gyakran szakadékok vagy barlangok mélyén, esetleg magaslatokon lehet megtalálni; a pálma azé, aki előbb ér oda, a többi hoppon marad.

Magyarország legismertebb kalandtúrája és túlélőversenye a Zemplén-kalandtúra, a Bakonyi Túlélő Verseny és az RP Túlélőverseny volt. A sok extrém feladattal tarkított Kalandtúra Keresztül Magyarországon verseny maratoninak számít. Erről bővebb tájékoztatás a világháló www.tuleloakademia.hu honlapján található.