Környezetbarát erdőgazdálkodás

Az 1999-es, rendkívül pusztító viharok következményeképp a környezetvédelem szempontjait is figyelembe vevő erdőgazdálkodás kezd kialakulni Franciaországban.

Emberemlékezet óta az 1999-es év telén az országon végigvonuló két vihar okozta a legnagyobb károkat az erdőkben: a pusztulás 500 ezer hektár erdőt érintett, 350 millió fa (összesen 140 millió köbméternyi faanyag) dőlt ki, több mint 4 milliárd euró kár keletkezett.

A viharok nyomán széleskörű vita bontakozott ki az erdő ökológiai, gazdasági és szociális szerepeiről. A vita jelentőségét növeli, hogy az ország területének 27%-át, azaz 15 millió hektárt borítanak erdők, s ez az arány folyamatosan nő. Ráadásul a francia erdők a kontinensen a leginkább fajgazdagok közé tartoznak: az országban összesen 136 különböző fafaj fordul elő. Az erdőterület növekedése ugyanakkor részben annak köszönhető, hogy egyre több fajszegény, szabályos sorokra tagolt fenyőültetvényt létesítettek. Ezen ültetvényekben minden fa azonos méretű, korú és fajú, s azonos időpontban vágják ki az egész ültetvényt. A növekedésre szelektált klónokból létesített „erdő” gyarapodását gyakran kémiai szerekkel ösztönzik. Az ilyen területeken a természetes zavarások (szél, paraziták stb.) a természetesnél jóval drámaibb hatást fejtenek ki. A rendkívül alacsony biodiverzitású ültetvények az erdő ökológiai funkcióit (a zaj, a napsugárzás és a szél elleni védelem, a talaj- és vízminőség, illetve a klíma szabályozása) csak csekély mértékben képesek ellátni, és a társadalom (kirándulók, kerékpárosok, lovaglók) szabadidős igényeinek se tudnak megfelelni.

A viharok után az újraerdőítésnél Franciaországban sok helyen visszatérnek a helyi lombos fák és a természetesebb erdőszerkezet alkalmazásához, így a természeti katasztrófa jó alkalmat szolgáltatott az erdő funkcióival kapcsolatos, korábban egymással ellentmondónak gondolt elvárások összebékítésére. Az ennek szellemében született, tíz évre szóló, egymilliárd euró költségvetésű program, a 2001-es kerettörvény és az állami erdőgazdálkodás mélyreható átalakítása a remények szerint megteremti végre az erdők hosszú távon fenntartható, környezeti szempontokat is figyelembe vevő kezelésének lehetőségét. (o-o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?