Könyvkiadó automata

Seattle/New York. Csakis „friss“ könyvvel tudnak majd szolgálni a „nyomtasd magad!“ könyvesboltok. A gombnyomásra történő, mondhatni automata könyvkiadás, illetve a könyvkiadó automata immár gyakorlattá válhat: legalábbis a „3Billion Books Inc” (3BB) New York-i vállalat ígérete szerint.

A cégnél olyan géppel kísérleteznek, amely pofon egyszerűen kezelhető, akár egy pénzkiadó automata: a megadott nagyságú oldalakra kinyomtatja a betáplált szöveget, kellő méretűre vágja és összefűzi a lapokat, majd pedig kiadja magából a kész könyvet.

A „3BB” célja a könyvterjesztés forradalmasítása digitális eszközökkel ugyan, de nem e-mail könyvek formájában. A tapasztalt amerikai kiadó, Jason Epstein és üzlettársa, Michael Smolens a nyomtatott papírt részesíti előnyben, mert úgy véli, hogy az elektronikus olvasókészülékek soha nem fognak felülkerekedni – különösen nem azokban az országokban, ahol Epstein és Smolens a potenciális vásárlók többségét el akarja látni olvasnivalóval. „A cég nevében jelzett milliárdos (a billion az amerikai angolban milliárdot jelent) szám az olvasók számát jelzi, akikhez el akarunk jutni könyveinkkel. Földünk lakosságának a fele nem fér hozzá a tudáshoz, és mi ezen akarunk változtatni” – mutatott rá Smolens. A „3BB” az új „print-on-demand” technikát a harmadik világ mintegy 15 országában szándékozik elsőként alkalmazni. Az új technika bevezetése mellett szól természetesen a takarékosság: csakis annyi könyv nyomtatódik ki, amennyi el is fogy, így nem fog elfekvő raktárkészlet porosodni könyvesboltok polcain vagy raktáraiban. A kísérleti stádiumban lévő gép hatvan centiméter magas dívány alakú láda, amelynek ára valamivel kevesebb, mint 100 ezer dollár. Ennél többet egyelőre nem árult el róla Smolens. A könyvkiadó automatát már az idén bemutatják a nyilvánosságnak, hogy azután legkésőbb jövőre már használatba állíthassák a kiválasztott piacokon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?