Konténer ütött léket a Prestige-en

Madrid. Egy, a tengerben sodródó konténer ütött léket a hajótörzsön, és ezután süllyedt el hat napi hánykolódás után az észak-spanyolországi partok előtt a Prestige nevű tankhajó – közölte tegnapi számában a La Voz de Galicia című újság.

Madrid. Egy, a tengerben sodródó konténer ütött léket a hajótörzsön, és ezután süllyedt el hat napi hánykolódás után az észak-spanyolországi partok előtt a Prestige nevű tankhajó – közölte tegnapi számában a La Voz de Galicia című újság. A november 12-én elsüllyedt tankerből kiömlött olaj jelentős környezetszennyezést okozott, négyszáz kilométer hoszszan szennyezte be a galíciai partvidéket.

A portugál hatóságok szerint az óceán mélyére süllyedt hajóból még mindig szivárog az olaj. A hajó görög kapitánya – aki előzetes letartóztatásban van – azt állította, hogy erős robajjal kísért ütközés történt a hajó jobb oldalán, a hajótesten lék keletkezett, amelyen keresztül víz áramlott be, és a tartályhajó az oldalára dőlt. Emiatt tengervízzel fel kellett tölteni a baloldali tartályokat, hogy egyensúlyban tartsák a tankert. A hajó parancsnokát azzal vádolják, hogy nem működött együtt a mentés folyamán a spanyol hatóságokkal, és közel navigálta vízi járművét a partokhoz. Helikopterekről szombat délután sűrű, 1-4 méteres olajfoltokat mértek be a galíciai Estaca de Bares- és Ortegal-fokoknál. A szennyezés Cedeira és Estaca de Bares sziklás partjait fenyegeti.

Újabb tankerbaleset

Hongkong partjainál tegnap kigyulladt egy húszezer tonna cseppfolyósított földgázt szállító tartályhajó. Ha a tüzet nem sikerül megfékezni, a hajó felrobbanhat. Tűzoltóhajók futottak ki, hogy megpróbálják a Gaz Poem géptermében keletkezett tüzet megfékezni. A legénységnek még sikerült lehorgonyoznia a panamai hajót, majd a teljes személyzet elhagyta a tankert. A hajó a kínai Jan Tien kikötőjébe tartott, most a partoktól negyven kilométerre áll. (i-x)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?