Kolozsvár fura urának Hollywood-Napocája

Gheorghe Funar napja lemenőben van. Az 1992 óta menetrendszerűen visszaválasztott, magyarellenességéről messze földön ismertté vált kolozsvári polgármester 2000-ben került először nehéz helyzetbe.

Ekkorra ugyanis kihúzták alóla a pártját, a Román Nemzeti Egységpártot, a vezér maga pedig arra kényszerült, hogy másodhegedűs legyen a másik közismert román szélsőséges, Corneliu Vadim Tudor Nagy-Románia Pártjában. Sokkal fájdalmasabb volt azonban számára, hogy a két évvel ezelőtti helyhatósági választásokon új pártja a kolozsvári tanácsban kisebbségbe került, és a hírhedt polgármester ellen – szerinte „szörnyetegkoalíciót” alkotva – minden más párt összefogott. Azóta a kormánypárttól a liberálisokig és a parasztpárttól az RMDSz-ig a tanácstagok egységesen leszavaznak valamennyi olyan határozattervezetet, amelyet a funari önkény terjeszt eléjük.

Legutóbb tavasszal szolgált egy kis meglepetéssel. Kiderítette, hogy az egyik törvény értelmében a tanács megszűnik létezni, ha három hónapon át egyetlen határozatot sem hoz. S mivel az ellene összefogottak valóban több hónapon keresztül valamennyi tervezetet elutasítottak, úgy vélte, a tanács önmagát oszlatta fel, és így ki kell írni az előre hozott helyhatósági választásokat. Funar szerint ugyanis a negatív határozat nem számít határozatnak.

Ettől a pillanattól kezdve ádáz háborút indított egyfelől a vele szemben álló tanácsosok, másfelől pedig a tanács működését ellehetetlenítő döntéseit sorra felfüggesztő prefektus ellen. Több hónapos harc után a tanács végre december elején összeülhetett a városházán. Az ülésen persze a polgármester nem vett részt, mert „éppen más elfoglaltsága” akadt.

Újdonságból Funar jóvoltából Kolozsvár mindennap megkapja a maga részét. A városban mindenki emlékszik a nagy álmokra: a Szamos felett egy sínen közlekedő felszíni metró, a Mátyás-szoborcsoport Vajdahunyadra történő elköltöztetése, a város főterén felállítandó Traianus-oszlop, amelyik persze csak kópiája lenne a római eredetinek, és így tovább, amelyekből, magától érthető, semmi nem lett. Eközben a város polgárai naponta átkozzák a városvezetést az utak, a járdák és a parkok elhanyagolásáért, a közművek korszerűsítésének elodázásáért, a tulajdoni kárpótlás rettenetes késlekedéséért.

A legújabb ötletét Gheorghe Funar a minap dobta be. A Fellegvár oldalán rozsdamentes acélból készült, nyolc méter magas betűket állítana fel, amelyek a város nevét – Cluj-Napoca – képeznék, mégpedig úgy, hogy azt „a legtisztábban az Állami Magyar Színháztól” lehessen látni, de máskülönben minél messzibbről is. A polgármester szerint mindezt hollywoodi mintára kellene elkészíteni, hiszen Kolozsváron már több filmstúdió működik, és az idén filmfesztivált is rendeztek. Miért ne hasonlítana ezen a téren is a kaliforniai városhoz?

A város nevető része ezen az ötleten is kitűnően derült. Bár a kacagás ezúttal nem volt igazán szívből jövő. A polgármester hívei megneszelték ugyanis, hogy – valahol Bukarestben – immár artikulálódik a politikai akarat Funar leváltására, és csupán idő kérdése, hogy a zseniális ötlet-gyáros mikor „veszíti” majd el az éppen soron következő büntetőjogi perét.

Kolozsvár eddig mogorván figyelő része viszont éppen ekkor kezdett el újra mosolyogni. – Lehet, hogy ebből a Hollywood-Napoca dologból valami mégis megvalósulhat? – csillantak fel a szemek. Ha nem más, esetleg a városházát a bírósággal összekötő sugárutat – hollywoodi mintára – el lehetne nevezni, mondjuk, Sunset Boulevardnak. Mintegy jelezve: ezen az úton „bukott le” Funar napja.

Kolozsvár, 2002. december

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?