Koldustanfolyam Budapesten

Hogyan lehetünk szakképzett koldusok? Aki nem figyel eléggé a kérdésre, biztosan hamar megadja a választ, hiszen nincstelenné válni igencsak könnyű a mai világban. Csakhogy a hangsúly nem a „koldus“ szón van, hanem a szakképzettségen!

A téma az utcán hever – tartja a mondás, melyet főleg a főszerkesztők szoktak idézni az újságíróknak. Szó mi szó, van benne valami. Egy hirdetés figyelmeztet: „Munkanélküliek figyelem! Akik már mindent megpróbáltak, de sehol nem kellenek, azoknak ajánlok könnyű munkalehetőséget, ráadásul adómentesen. Forduljon hozzám bizalommal.“ A felhívás tartalmazta még, hogy nem kell hozzá semmiféle szakértelem, jó kereset kilátásban. A megadott budapesti telefonszámon egy férfihang jelentkezett. „Tessék eljönni, mindent megbeszélhetünk.“ Megadta irodájának a címét.

– K. István vagyok – mutatkozott be. – Több mint negyven évig színészkedtem különböző színházakban, mielőtt vállalkozó lettem. Egyhetes tanfolyamokat szervezek, ami háromezer forintba kerül. Ez idő alatt kitanítom önt egy olyan szakmára, amellyel megcsinálhatja a szerencséjét.

– Miről van szó?

– Egy koldustanfolyamról.

– Tessék?

– Nem szégyen a koldulás, láthatja mennyien csinálják. De meg kell mondanom, hogy rosszul. Naphosszat ülnek az utcán, az aluljárókban, alig csurran-cseppen valami számukra. Mert fogalmuk sincs, hogyan kell koldulni. Uram, ez egy szakma. Én, mint egykori színész, kiváló emberismerő vagyok, nagyon tudok játszani az érzelmek húrján. A tanfolyamon megtanítom az embereket, hogyan lehet eredményesen koldulni. Tudom, hogyan kell szánalmat ébreszteni, hogyan lehet kivarázsolni a pénzt a zsebekből. Uram, én játszottam a Koldusoperában, az Éjjeli menedékhelyben, tudom milyen egy koldus.

Őszintén szólva nem ilyen állásra számítottam. Nem szívesen ülnék ki az utcára kéregetni...

– Nem fontos, hogy maga üljön ki. Felvehet embereket, akiket az én módszerem szerint kitanít, önnek csak be kell zsebelni a jutalékot.

– Ezen az ajánlaton még gondolkodnom kell – búcsúztam el az obsitos színésztől.

A körúton egy fejkendős asszony perdül elém.– Uram segítsen ki. Haza szeretnék utazni Erdélybe, még hiányzik kétszáz forintom a vonatjegyre. Régi trükk. Nem először hallottam hasonló szöveget. Nem is voltam rá vevő.

A Moszkva téren egy kedves farkaskutya fekszik a flaszteren, előtte egy pohár. „Köszönöm, hogy segített“ – áll a szöveg egy táblán. Az emberek mosolyogva nézik az ebet, s hullanak az aprópénzek a pohárba. Időnként megjelenik a koldus, kiönti a pohár tartamát, megsimogatja a kutyus fejét, aki helyette darizik. Lehet, hogy ő már elvégezte a koldustanfolyamot?