A januárban elhunyt Kobe Bryant is bekerül idén a kosárlabdázók Hírességek Csarnokába.
Kobe Bryant is bekerül a Hírességek Csarnokába
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) visszavonult sztárjai közül rajta kívül még Tim Duncant és Kevin Garnettet is beiktatják, a triónak összesen 11 bajnoki címe van.
A szombati bejelentés szerint az ünnepélyes ceremóniát augusztus 29-én tartják az intézmény egyesült államokbeli helyszínén, Springfieldben.
Szintén a halhatatlanok közé kerül Tamika Catchings, aki négyszeres olimpiai bajnok az amerikai női válogatottal, az edzők közül Eddie Sutton, Rudy Tomjanovich, Barbara Stevens és Kim Mulkey dicsőül meg, a kilencedik választott pedig Patrick Baumann, aki 15 évig volt a nemzetközi szövetség (FIBA) főtitkára.
„A 2020-as osztály kétségtelenül minden idők egyik legjobbja”
– jelentette ki a Hírességek Csarnokának elsőszámú vezetője, John L. Doleva, aki megjegyezte, a sportágat számos csapás érte idén, így Bryant és az NBA korábbi vezetőjének, David Sternnek a halála, valamint a koronavírus-járvány, amely miatt szinte az egész világon leálltak a bajnokságok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.