Kivégeztek egy helyi kínai pártvezetőt kiskorúak megerőszakolásáért

<p>Kivégezték azt a közép-kínai pártvezetőt, akit 11 kiskorú megerőszakolásában talált bűnösnek a bíróság - jelentette csütörtökön a kínai média. A 44 éves Li Hszin-kungot tavaly májusban vették őrizetbe Honan tartomány Jungcseng városában, ahol a pártbizottság helyettes vezetője volt. Egy középiskola előtt, egy autóban érték tetten.</p>

 Li pénzt adott egy diáknak és megfenyegette őt azért, hogy lányokat közvetítsen neki.
    A férfi legfiatalabb áldozata 11 éves volt. Lakásán terhelő bizonyítékokat, köztük fényképeket találtak. Az eset komoly visszhangot, felháborodást váltott ki az online közösség körében.
    Li fellebbezett a halálos ítélet ellen, de a tartományi bíróság elutasította kérvényét, s a legfelsőbb bíróság a halálos ítélet végrehajtását jóváhagyta.
    Az elmúlt hetekben több, a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményre derült fény Kínában, aminek következtében a legfelsőbb bíróság körlevélben hívott fel az ilyen esetek szigorúbb elbírálására.
    Nemi kapcsolat létesítése 14 év alatti kiskorúval a kínai büntetőtörvénykönyv szerint erőszaknak minősül, amiért halálbüntetés is járhat. A kiskorúak szexre történő csábításáért 15 évig terjedő börtön jár.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?