Kivégezhetik a haldoklásában gyilkolásról gyónót

London |

<p>Gyilkosságért vádat emeltek a férfi ellen, aki amikor azt hitte, haldoklik, bevallotta, hogy 32 éve megölt valakit, ám "gyónása" után hamarosan jobban lett és mostanra állapota már lehetővé tette letartóztatását.</p>

 Az 58 éves James Brewer 1977-ben ölte meg Tennessee államban egy akkori szomszédját, mert attól tartott, megpróbálja elcsábítani a feleségét. Lecsukták, de óvadék fejében szabadlábra került és nejével Oklahomába szökött. Nevet változtatott és békességben éldegélt Shawnee városában, mi több, megbecsült tagja lett a közösségnek, feleségével tevékenyen részt vett a helyi egyház életében.
    Március elején azonban agyvérzést kapott, és azt hitte, nem éli túl. Kórházi betegágyához rendőröket kért, akiknek elmondta, hogy gyilkolt, és elszökött az igazságszolgáltatás elől. Hamarosan azonban jobban lett, és önként feladta magát hajdani bűntette városában a rendőrségen, amely egyébként már értesült róla a tennessee-i kollégák révén.
    A férfi bűntette nem évült el, immár vádat emeltek ellene és akár halálra is ítélhetik - adta hírül a BBC az amerikai sajtóra hivatkozva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?