Királlyá koronázták - I. Róbert, a romák új királya

Kassa |

<p>Szombaton, Kassán koronázták meg Róbert Botoš kassai magánvállalkozót.&nbsp;</p>

A romák királyát még február végén választották meg. A koronát az előző romakirály, Jendo Szencről helyzete az új király fejére. Szlovákiai viszonylatban ez az első ilyen nagyszabású akció. A koronázás helyszínéül szolgáló Művészetek Házában egy nagy roma zászlót feszítettek ki. A jeles eseményre sok külföldi és hazai vendég is hivatalos volt.

A koronázást követően a királyt piros, aranyláncú palástba öltöztették, aki ezek után romául elmondta királyi fogadalmát. Mint új király, nyomban kinevezte Ravasz József romológust első miniszterévé, valamint további tisztségviselőket is. Az új királynak személyesen gratulált Peter Pollák, romaügyi kormánybiztos is. A ceremónia után átvonultak a kassai dómba, ahol szentmisén kérték az áldást az új királyra. A program záróakkordjaként kultúrműsor és ünnepélyes vacsora várt a vendégekre.

I. Róbert a romaság egyesítését tűzte ki fő céljául, de fontosnak tartja azt is, hogy visszatérjen a megfelelő értékrend is közéjük, illetve együttműködjön azokkal, akik a roma lakosságot segítik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?