Kincstárterembe kerülnek az ezüst- és aranyleletek

Szatmárnémeti. A Szatmár Megyei Múzeum állandó kiállításának átszervezése során külön kincstártermet, illetve kincstártermeket alakítanak majd ki, amelyben az elmúlt években előkerült arany- és ezüstleleteket tárják a közönség elé – tudtuk meg Gindele Róbert muzeológustól.

Szatmárnémeti. A Szatmár Megyei Múzeum állandó kiállításának átszervezése során külön kincstártermet, illetve kincstártermeket alakítanak majd ki, amelyben az elmúlt években előkerült arany- és ezüstleleteket tárják a közönség elé – tudtuk meg Gindele Róbert muzeológustól.

Az ország több múzeuma rendelkezik már ilyen teremmel, és bár a szatmári múzeum dolgozói lassan már két éve tervezik a kincstártermek berendezését, csak idén jutott pénz és idő a megvalósításra. A múzeum épületében már elő is készítettek két termet, melyek egyikében a múzeum tulajdonában levő ókori és középkori kincseket állítják ki, a másikban pedig a XVIII.–XIX. századi ezüst étkészleteket, arany kegytárgyakat.

Jelen pillanatban a biztonsági rendszer kiválasztásával vannak elfoglalva, hiszen az ide kerülő nagy értékű tárgyakat védeni kell. A szóban forgó két helyiség ablakait már befalazták, a kincstártermet csak egy páncélajtón keresztül lehet majd megközelíteni.

A több mint ezer ezüst pénzérmét, arany ékszereket és a már említett értékes étkészleteket és kegytárgyakat jelen pillanatban a megyei múzeum páncélszekrényében őrzik. Gindele Róbert szerint a nemesfém-tárgyakból rendezett kiállítás minden bizonnyal számít majd a közönség érdeklődésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?