Kihallgatták Sir Cliff Richardot

London |

<p>Kihallgatta a rendőrség Sir Cliff Richardot, akit gyermekmolesztálás vádjával nemrég feljelentettek, hivatalos vádemelés azonban nem történt.</p>

A 73 éves angol popveterán Berkshire megyei házát egy évtizedekkel ezelőtti szexuális visszaélés gyanúja alapján tíz napja átkutatták a rendőrök. A feljelentés szerint az incidens 1985-ben az észak-angliai Sheffieldben történt, sértettje pedig egy fiú volt, aki a közelebbről nem részletezett állítólagos visszaélés idején még nem töltötte be a 16. életévét.    Az énekes a komoly nemzetközi feltűnést keltő házkutatás idején portugáliai nyaralójában tartózkodott, ám azóta hazatért, és vasárnapi brit sajtóbeszámolók szerint önként megjelent a területileg illetékes Yorkshire megyei rendőrségen, ahol kihallgatták.    Cliff Richard szóvivőjének közleménye szerint azonban a popsztárt nem vették őrizetbe, és vádat sem emeltek ellene. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a kihallgatás során Sir Cliff teljesen megalapozatlannak és hamisnak nevezte a feljelentésben foglalt állításokat.    Az énekes már a házkutatás napján közzétett személyes nyilatkozatában is visszautasította a vádakat. Közölte: hosszú hónapok óta tudatában volt "az interneten keringő vádaskodásoknak", amelyek "teljes mértékben hamisak".    Hozzátette: korábban nem kívánta "válaszra érdemesíteni" ezeknek a hamis állításoknak a terjesztőit, mert úgy gondolta, hogy ezzel csak muníciót adna a kezükbe.    Az üggyel párhuzamosan egy másik botrány is kibontakozóban van. A BBC 24 órás hírtelevíziójának - BBC News - stábja ugyanis már a helyszínen várta a házkutatásra érkező rendőri egységet, és egyenes adásban közvetítette a fejleményeket.    A vizsgálatot vezető rendőrkapitányság és a BBC között már volt egy hivatalos jegyzékváltás az ügyben, és Cliff Richard is kérdőre vonta a közszolgálati médiatársaságot azzal kapcsolatban, hogy a BBC-stáb honnan szerzett előre tudomást a készülő házkutatásról.     Lord Tony Hall, a BBC vezérigazgatója a minap közleményben szögezte le, hogy a cég újságírói "megfelelő módon" jártak el, ám az ügy komoly felzúdulást keltett Sir Cliff rajongói körében és a brit parlamentben is.    A BBC-hez 762 nézői panaszbejelentés érkezett, Keith Vaz, az alsóház belügyi bizottságának elnöke pedig szeptember 2-ára meghallgatásra idézte be a BBC vezérigazgatóját és a yorkshire-i rendőrkapitányság parancsnokát is.           Sir Cliff minden idők egyik legsikeresebb brit könnyűzenei előadóművésze, karrierje során 21,5 millió lemeze fogyott, és kétszer képviselte Nagy-Britanniát az Eurovíziós Dalfesztiválon.    Két éve a brit uralkodó trónra lépésének 60. évfordulóján rendezett gyémántjubileumi szuperkoncerten is fellépett, és 1968-as eurovíziós világslágerével, a Congratulations című örökzölddel köszöntötte II. Erzsébet királynőt, aki 1995-ben emelte őt a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?