Kibővítették a Vezúv veszélyzónáját

<p>A Vezúv kitörése esetén 800 ezer ember evakuálása válhat szükségessé az olasz katasztrófavédelem által kidolgozott legújabb vészforgatókönyv szerint, amelyet a szombati sajtó ismertetett.</p>

 

A szunnyadó vulkán körüli lakott terület evakuálási terveit évente felülvizsgáló katasztrófavédelem most kibővítette az esetleges veszélyzóna területét. Eddig a 2001-ben kidolgozott akcióterv volt hatályban, mely szerint a Vezúv kitörése 18 önkormányzatot érintett volna. Számukat 27-re emelték, közöttük van Nápoly is három legnépesebb kerületével.     A Vezúv lankáira épített településeket a feltörő gázok és az égő vulkáni anyag fenyegeti, a vulkán lábánál levő nápolyi épületek a rájuk hulló lávarögök és hamu veszélyezteti - hangoztatta Franco Gabrieli, a katasztrófavédelem vezetője.     Gabrieli elmondta, hogy a korábbi 600 ezerről 800 ezerre emelkedett a legmagasabb riadófokozatnál kitelepítendő lakosság létszáma. Veszély esetén más olasz tartományokba irányítják és szállítják át őket.     Megjegyezte, hogy az utóbbi években 54 millió eurót költöttek útépítésre, mégsem sikerült felszámolni a Nápolyt és környékét eluraló közlekedési káoszt az evakuálás megkönnyítése érdekében.     "A legnagyobb gondot az jelenti, hogy az itt élők 80 százaléka nem tud róla és nem is törődik az esetleges vulkánkitörés veszélyével" - hangsúlyozta Gabrieli.     Hozzátette, a mindenekelőtt Pompeji 79-es elpusztításáról ismert, de utoljára 1944-ben kitört Vezúv egyelőre semmiféle jelét sem adja a vulkáni tevékenységnek, de folyamatos megfigyelés alatt tartják. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?