Ki ölte meg Pavlik Morozovot?

Tulajdonképpen mindössze annyit, hogy véresen komolyan fogta fel a szovjethatalom bármi áron történő megvédését minden ártó szándékkal szemben – úgy, ahogy ezt a bolsevik párt tanította és elvárta.

Pavlik először saját apját jelentette fel. Trofim Morozov falusi tanácselnök volt, s e hivatalával „visszaélve” sajátos menleveleket osztogatott a kulákoknak. Egész pontosan a geraszimovkai községi tanács körbélyegzőjével ellátott üres lapokat adott el az erőszakos kollektivizálás végrehajtói által első számú közellenségnek kikiáltott, s ennek szellemében is kezelt tehetősebb parasztoknak. Ők azután a papírt megfelelően kitöltve jó esetben elmenekülhettek lakóhelyükről. A téma ismerői szerint a 14 esztendős Pavlik tettét az is motiválhatta, hogy apja közismerten rabiátus, erőszakos ember volt, kegyetlenkedett feleségével és gyermekeivel, ivott és nőzött – a család mindettől megszabadult a feljelentést követő gyors bírósági ítélettel: Trofim Morozovot tíz évre Szibériába deportálták. Fia azonban ezek után szinte vérszemet kapott. Feladta a hatóságoknak a búzát rejtegető szomszédjukat, majd nagynénje férjét „köpte be”, aki megdézsmálta az állami gabonaraktárt, s a zsákmány egy részét Pavlik nagyapjánál dugták el. Az öreg emellett mások ingóságait is rejtegette – a komoly büntetések előrevetették árnyékukat.

Ezek után állítólag a családi tanács halálra ítélte a „spiclit”, s midőn Pavlik kilencéves öccsével, Fjodorral gombát szedni ment az erdőbe, ott mindkettőjüket utolérte a bosszú. Az agyonszurkált pionír kiontott véréért szinte az egész rokonság életével fizetett. A bíróság golyó általi halálra ítélte a „kulákbandát”: a nagybácsit, a nyolcvanéves nagyapát, a nagymamát, az unokatestvért, a keresztapát, de még a Szibériában raboskodó, így az akcióról mit sem tudó apát is. Az ítéleteket haladéktalanul végrehajtották. Egyedül a fiúk édesanyját kímélték meg, sőt Tatyjana Morozovából egyfajta „hős anyát” kreáltak, akit azután körbehurcoltak a Szovjetunióban, s mindenütt mesélnie kellett az iskolásoknak Pavlik életéről és haláláról. Az egyszerű falusi asszony még egy lakást is kapott a Krímben, így nyáron rendszeresen felbukkanhatott az arteki pionírtáborban, eleinte még szavakkal, kora előrehaladtával azután többnyire már csak személyes megjelenésével „lelkesítve” a fiatalokat. Tatyjana Morozova 1983-ban halt meg, élete vége felé már egyre kevésbé volt eldönthető, hogy saját emlékeit ismételgeti-e a gyerekeknek, vagy azt a sablontörténetet, amelyhez az ifjúsági irodalomban bárki hozzáférhetett, s amiről több játékfilm is készült. Pavlik Morozov halála után megkapta az egyes számú pionírigazolványt, amihez fogható megtiszteltetés csak Leninnek jutott: övé volt az egyes számú párttagkönyv.

A Szovjetunió felbomlását követően a területileg illetékes járási hivatal azzal a megkereséssel fordult az orosz főügyészséghez, hogy rendelje el az egykori halálos ítéletek jogszerűségének felülvizsgálatát. Felmerült ugyanis annak eshetősége, hogy Pavlikot (és öccsét, akire később alig vesztegettek szót) nem a gaz rokonság, hanem a belügyminisztérium különleges alakulata tette el láb alól, így kreálva mártírt belőle, és teremtve meg a kuláküldözés eszmei hátterét Szovjetunió-szerte. (Állítólag a becenevét is „hatóságilag” adták neki, a családban Pásának szólították a kis Pavelt.) A főügyészség azonban arra a következtetésre jutott, hogy 1932-ben az Urál megyei bíróság ítélete nem politikai, hanem bűnügyi motívumok alapján született (magyarán közönséges gyermekgyilkosság történt), így nem javasolta a kivégzettek rehabilitálását. Ezzel egyetértett az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Bírósága is. A szovjetrendszer megszűnése, a kommunizmus bukása kikezdte a Pavlik-mítoszt. Akadtak, akik a szerencsétlen fiút közönséges besúgónak állították be, mások azt is kétségbe kezdték vonni, hogy egyáltalán létezett. Hetven év elteltével azonban megszűnt az egykori dokumentumok titokvédelme, így most nagyobb esély nyílik arra, hogy kiderüljön, mi is történt annak idején az isten háta mögötti Geraszimovkában, amely azután évtizedeken át idegenforgalmilag is szépen profitált a Pavlik Morozov-legendából. Jekatyerinburg és környéke iskolásai és egyetemistái máris hozzáfogtak az archívumok anyagának tanulmányozásához, a múltat kutató Memorial társadalmi szervezet pedig hétezer dollárt kapott a Soros-alapítványtól múzeum létesítésére. A tervek szerint egy év múlva megnyíló intézmény nem csupán Pavlik történetét hivatott hitelesen bemutatni, de az utókor megismerkedhet itt a harmincas évek erőszakos kolhozosításának históriájával, amelynek nyomán milliók élete és sorsa fordult tragédiába.