Ki hogy tudósít Bagdadból?

A német sajtó, a hivatalos berlini háborúellenes pozíciónak köszönhetően, kivételes elbánásban részesül Bagdadban. A Szaddám-rezsim médiakiváltságokkal jutalmazza a háborús koalíciót, az amerikai–angol fellépést élesen elítélő németeket.

Törökországban is van piaca a tévéközvetítéseknekReuters Míg a CNN – az amerikai hírtelevízió tegnapi kiutasításáig – és a BBC kénytelen volt megelégedni a hivatalos Irak által jóváhagyott helyeken rögzített, cenzúrázott felvételekkel, fix kamerák képével, addig a német közszolgálati tévé, az ARD saját stábjával lemehet a bagdadi utcára, élőben adhat.

Stíluskülönbség is van a német, illetőleg az angolszász háborús tudósításokban. Ez abból is adódhat, hogy Németországban a hivatalos álláspont a háború szigorú elítélése, és ez a nézet valamennyire átszűrődik a közszolgálati médiába is. A pártos békepártiság nem gyakori, de bocsánatos bűnnek számít a tévékommentátorok körében. Ritka az olyan melléfogás, mint az ARD washingtoni tudósítójáé, aki az első Bagdad elleni amerikai csapásmérést „sűrűn lakott területek” elleni bombázásként konferálta be. Akik ismerik az iraki fővárost, tudják, a kormánynegyedben, ahol a támadott objektumok vannak, roppant kevés lakóház található.

A közszolgálati televízió Németországban egyébként a minőség, megbízhatóság, a lehetőség szerinti pártatlanság, a szolid, klasszikus újságírói erények őrzője. Míg a német tudósításokat általában a szakszerűségre, az objektivitásra való törekvés jellemzi, addig a BBC, de főleg a CNN helyszíni riportjai Dél-Irakból a látványosan diadalmas előrenyomulást fejezik ki. A német tudósítók az amerikaiak, britek információit a háborúban elkötelezett fél iránti jogos – de némelykor pacifista szorgalommal túlteljesített – fenntartásokkal fogadják. Mondani sem kell, hogy a másik oldalról, az irakiaktól származó értesüléseket is legalább ilyen mértékű gyanakvással adják közre. A mi-nőségi újságok szerkesztőségi közleményben figyelmeztetnek (miként a tegnapi Der Tagesspiegel), hogy háborús időkben „nagyon szűk” a megbízható újságírás mű-ködési tere, a hivatalos hazugságok száma ugrásszerűen megnő. Igaz, különböző mértékben, de a front mindkét oldalán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?