Galánta. Két első díjat is elhoztak a galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákjai az Infoprog versenyről. A nemrég egyszerre két helyszínen, Füleken és Salgótarjánban lezajlott vetélkedő már a 11. évfolyama volt az egész Kárpát-medence magyar középiskolái számára kiírt informatikai és programozói versenynek.
Két első díj – két nyomtató
Galánta. Két első díjat is elhoztak a galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákjai az Infoprog versenyről. A nemrég egyszerre két helyszínen, Füleken és Salgótarjánban lezajlott vetélkedő már a 11. évfolyama volt az egész Kárpát-medence magyar középiskolái számára kiírt informatikai és programozói versenynek. A szlovák kormány támogatásával zajlott ugyanennek a versenynek a szlovákiai fordulója. Füleken a programozásban vetélkedtek, Salgótarjánban pedig a felhasználói rész zajlott. A felhasználói kategóriában a Herencsár Albert és Jalsovszky Zoltán alkotta csapat versenyzett, a felhasználóknál két csapattal képviseltették magukat, Mészáros István és Aibek Gábor, valamint Lukovics Ákos és Szentandrási István. Szlovákiai szinten az összes magyar iskola közül mindkét kategóriában az első helyet szerezték meg. „A versenyről diákjaink a két első díjként két nyomtatót: egy lézer- és egy színes nyomtatót hoztak magukkal, az egyik a Kárpát-medencei, a másik a szlovákiai forduló első helyezéséért járt” – tájékoztatott Udvaros József, a galántai versenyzők felkészítő tanára. A második helyen végzett csapat pedig DVD-égetőt kapott. Öszszesen 28 iskola – ennek fele szlovákiai – vett részt a versenyben.
A galántaiaknak nem ez az első jó szereplésük a Infoprogon, tavalyelőtt a felhasználói kategóriában lettek elsők, a programozóban pedig harmadikok voltak. Tavaly az iskolák versenyében a füleki gimnáziummal holtversenyben lettek harmadikok. A felkészülés az informatikaórákon és persze otthon, magánszorgalomból történt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.