Az Alistáli Magyar Tannyelvű Alapiskolában hagyomány, hogy a végzős tanulók tánctanfolyamon vesznek részt.
Készülünk a bálba
Másfél órás tanfolyam
Ebben a tanévben szeptember 22-én került sor az első órára 42 tanuló részvételével a 9. évfolyamból. Minden pénteken fél kettőkor kezdődik az erős „testedzés”, s egészen háromig tart. Az iskolában nagy a nyüzsgés-mozgás ez időtájban. A lányok öltözködnek, szépítkeznek, míg a fiúk bemelegítenek, a többiek irigykednek, kíváncsiskodnak.
Vége a csetlő-botló lépéseknek
Már javában folyik a tanfolyam. A csetlő-botló lépésekből, kifinomult, kecses mozdulatok lettek. A tanulók testtartása, mozgáskultúrája óráról órára észrevehetően javult. Megtanulták a blues, a tangó, a keringő, a polka, a mazurka, a cha-cha, a csárdás és a diszkótánc alapjait. A tanfolyam lassan befejeződik. A koszorúcskára a lányok már készítik a szalagokat, koszorúkat. Hagyomány, hogy karácsonyra tervezik a nagyszabású záróünnepélyt. Idén december 22-én a padányi kultúrházban mutatkoznak be a szülők és tanítók előtt az első táncosok. Éjfélkor megható karácsonyi műsorral zárják a három hónapos felkészülést, egyben boldog, békés ünnepeket kívánva búcsúznak a családoktól. (vé)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.