Képzés határon túli magyar fiataloknak

A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) pályázatot hirdet Kisebbségvédelem nemzetközi fórumokon címmel emberjogi és érdekvédelmi ismeretekről szóló képzésben való részvételre. A képzést Budapesten tartjuk 2005 tavaszán.

A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) pályázatot hirdet Kisebbségvédelem nemzetközi fórumokon címmel emberjogi és érdekvédelmi ismeretekről szóló képzésben való részvételre. A képzést Budapesten tartjuk 2005 tavaszán. A program célja, hogy a kisebbségben élő magyar fiatalokat megismertesse a nemzetközi – amerikai és európai – jogvédelem eszközeivel, bemutassa a hatékony érdekérvényesítés (lobbizás) módszereit, és fejlessze a fiatalok képességét a nemzetközi, regionális és helyi érdekérvényesítő eszközök kihasználására a kisebbségek jogvédelme érdekében.

A kétszer kétnapos képzés során a résztvevők emberjogi szakértők, egyetemi tanárok, valamint döntéshozók közreműködésével első kézből szerezhetnek elméleti és gyakorlati ismereteket a nemzetközi kisebbségvédelemről. A résztvevők vállalják, hogy a képzés befejezésével minimum 6 hónapig tartó önkéntes munkát végeznek saját környezetükben az emberjogi sértések feltárása terén a HHRF koordinálásával.

A képzésben résztvevők száma maximum 8 fő. A képzés nyelve magyar és angol. A résztvevőknek napidíjat, szállást és étkezést biztosítunk.

Olyan érdeklődő és tettrekész fiatalok jelentkezését várjuk, akik tevékenyen részt kívánnak venni egy emberjogi hálózat működtetésében, amely hitelesen feltárja és dokumentálja a kisebbségek ellen elkövetett egyéni vagy közösségi jogsértéseket.

Követelmények:

Magas szintű angol nyelvtudás és a kisebbségi kérdésben való naprakész felkészültség; különösen fontos az egyéni kezdeményezőkészség és az önálló problémamegoldó képesség, a nyitott, dinamikus személyiség.

A pályázati űrlap letölthető a HHRF honlapjáról a www.hhrf.org/kepzes2005 címről.

A pályázatokat két példányban postai úton a következő címre várjuk:

Magyar Emberi Jogok Alapítvány

1055 Budapest

Kossuth tér 4. II. em. 63/a szoba

Magyarország

A borítékra írják rá: Képzés 2005

A pályázat beküldési határideje: 2005. február 5.

Az elbírálás után az eredményről minden pályázót írásban értesítünk. A képzési program március 1-jétől április 30-ig tart.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?