Jön a játék, a vidámság napja

A mondai magyarázat szerint a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadást felfedező, ujjongó asszonyokat, így akarták elhallgattatni őket. A locsolás ma is elterjedt szokás, kissé szelídebb formában, hiszen gyakran csak kölnivízzel locsolnak a fiúk, férfiak.

Helyileg kialakított hagyományos formái voltak a húsvéti locsolásnak. Például az Ipoly vidékén már előző este jártak a legények, ez volt az úgynevezett tojáshajtás. Lányos házanként 8-10 tojást szedtek össze. Előre megbeszélt háznál szalonnát kaptak, ott a tojásrántottát elkészítették és megették. A héjat annak a lánynak a háza elé szórták, akire valamilyen oknál fogva haragudtak. Azután indultak el locsolni. Külön jártak locsolni a még legényszámba nem vett fiúk a keresztanyjukhoz és a rokon lányokhoz.

Erdélyben zászlós felvonulást rendeztek. A házigazdával folytatott vőfélyversszerű párbeszédeket jegyeztek fel a hatvanas években is. Ám nem a köszöntő volt a szokás lényege, hanem az öntözködés. Néhány rítusszöveget is találunk a közismert, újabb keletű locsolóversek mellett, mint például az alábbi Békés megyei jókívánságmondás: „Egészségére váljon, haja nagyra nőjön!” Versbe foglalt változata esőindító gyermekmondókára emlékeztet: „Szépen kérem az anyját, Adja elő a lányát, Hadd locsolom a haját, Hadd nőjön nagyra, Mint a csikó farka, Még annál is nagyobbra, Mint a Duna hossza! Szabad-e locsolni? ”

Régi szokás az úgynevezett emmausjárás, amelyről magyar emlékek nemigen maradtak fenn a középkorból, viszont még századunkban is szokásban volt a németek körében. Számos formája és eleme volt ennek az ünneplésnek, közülük való a következő is, amely Baranya, Tolna, Veszprém németei körében volt hagyomány. Ennek alapján lehet képünk arról, milyen lehetett ez az Európa számos helyén ismert ünnep. Húsvéthétfőn, a nagymise után vagy délután a fal- apraja-nagyja – felpakolva szentelt ételekkel és egyéb finomságokkal – kivonult a faluszéli borospincékhez, ahol reggelig mulatoztak. A fiatalok a szabadban, az idősebbek a borospincékben tanyáztak le. Ilyenkor mindenki szívesen látta az akár idegen vendéget is. Akinek nem volt pincéje, az a szomszédhoz ment. Az esti lakoma után körültáncolták a pincét, és hajnalig folyt a táncmulatság.

Sok országban, illetve egyes népeknél – főleg a szlávoknál – a lányok megvesszőzése foglalja el az öntözés helyét. A locsolás és a vesszőzés egyaránt félig mágikus és félig tréfás céllal történt. A locsolás és a vesszőzés jutalma pedig a piros vagy hímes tojás.

Mind a locsolás, mind a vesszőzés azonban elkezdett szép lassan kikopni a húsvét világából. A lányok, asszonyok sorra csukják be „a boltot”: ők nem hajlandók egész nap otthon ülni és várni a locsolkodókat, akik – olykor illuminált állapotban – olcsó kölnijükkel locsolják őket, és csak a pénzt viszik. Szép lassan a locsolókat várók számát meghaladta azoké, akik szinte menekülésszerűen elhagyják otthonukat, csak ne kelljen elviselniük a húsvét „kellemetlenségeit”. (-net)