Jobbak a vegák az ágyban?

<p>Téves az a felfogás, mely szerint a proteinek és állati zsiradékok nélküli táplálkozás károsítja a szexuális életet. Legalábbis ezt állítja az olasz vegetáriánusok szövetsége.</p>

A Vegetáriánus Táplálkozás Tudományos Társasága azután döntött a "hivatalos" állásfoglalás mellett, miután a sajtóban több cikk is megjelent arról, hogy a vegetáriánusok könnyen kudarcot vallanak az ágyban. A társaság leszögezte: nincsen semmilyen tudományos alapja azoknak a nézeteknek, melyek szerint a vegetáriánus táplálkozásnak köze lenne a nemi vágy csökkenéséhez vagy az erekciós problémákhoz. Arra sincsen bizonyíték, hogy a növényi táplálkozást előnyben részesítők cinkhiányosak lennének, amit a merevedési zavarok egyik okának szokás tekinteni.

A vegetáriánusok ellentámadásba mentek át és felhívták a figyelmet arra, hogy az erekciós diszfunkció sokkal inkább az artériák (verőerek) állapotával függ össze. "Tudományos kísérletek mutatták ki, hogy a vegetáriánusokat 25 százalékkal kisebb arányban fenyegetik a szív- és keringési betegségek, az érszűkület. Ugyanakkor jobban "működhetnek", mint a húsevők, mivel jobb állapotban vannak az érfalaik és étrendjük több arginint tartalmaz. Ez az agyalapi mirigyben termelődő vegyület a nitrogénoxid prekurzoraként - mely tágítja az ereket - növelheti a szívbe szállított oxigén mennyiségét, ezáltal növeli az energiát, az állóképességet és csökkenti az erekciós zavarokat is - áll a La Repubblica című olasz lap tudományos rovatában megjelent nyilatkozatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?