Jeruzsálemben, új prófétákra várva

A Siratófalnál az imádkozó zsidók a palesztin gyerek önrobbantóktól tartanakTASR/EPA-felvételMost lépünk át Jeruzsálemből jövet az arab kisvárosba, Beit Dzsalába, a megszállt területekre. Ez „baráti” arab település, viszonylag biztonságos, sokan jönnek (inkább jöttek) át Jeruzsálemből, még Tel-Avivból is hétvégeken egy jófajta, arab-zsidó ételeket kínáló ebédre-vacsorára. Most csak annyi idő marad, hogy Ahmednál, akinek kis boltja az út mentén keleti édességeket, bort árul, néhány palackkal vegyek híres olívaolajából.

Visszatérünk a jeruzsálemi óvároshoz, ahol három vallás legszentebb helyei vannak immáron több ezer éve, Krisztus sírja, a második Templom (a Siratófal), a Szikla-templom (valójában mecset). Lehetne akár egy dubrovniki óvárosi utcabejáró, lehetne valamelyik festői olasz műemlék város egyik melléktere, de semmiképpen sem ilyennek képzelném Jézus Krisztus feltételezett földi nyughelyét, a jeruzsálemi Szent Sír templom bejáratát. Egy még a keresztes lovagok építette falrészletből, amelyet míves ablakok díszítenek, nyílik a boltozatos bejárat. Hivatalos neve bazilika – de inkább az utóbbi 17 évszázad alatt rétegesen egymás mellett emelkedő épületegyüttesről, korok, vallások, politikai-egyházi érdekek megtestesülésének tarkabarka egyvelegéről beszélnék. Például a pompás pravoszláv mozaikfalról, amit alig kétszáz éve az oroszországi hadjáratra készülő Napóleon „szponzorált”, hogy rokonszenvet keltsen Oroszhon lakóiban. A Szent Sír-templom ma is a XIX. század közepéről datált oszmán közigazgatási szabály alapján működik – nem minden súrlódás nélkül. A „kulcsos ember”, aki nyit-zár, még mindig egy semleges, arab családfő. A templomokból-kápolnákból-szent helyekből álló hatalmas, első bejárásra alig áttekinthető épületkomplexum minden négyzetcentiméteréről különböző korokból származó szokásjog rendelkezik. A kövekből, nehéz márványlapokból, tömjénfüst barnította oszlopokból féltékenység, drámák, indulatok, érzelmek sugároznak. A szíriai keresztényekhez „tartozó” egyik sírt (ugyanolyan, mint az „igazi” szent sír) körülbelül száz évvel ezelőtt felgyújtották.

A három kultúrát (iszlám, római, zsidó) ötvöző Cardo tértől a Szent Sírig vezető, fedett bazársor a földrengések, gyújtogatások, tüzek, vallásháborúk által lerombolt, törmelékké vált alapra épült. Az archeológusoknak ideális működési terep, de mit mondanak a vallástörténészek? Késhegyre menő vita dúl, szinte mindenki mindenki ellen van. A protestánsok elvitatják a katolikusoktól a Szent Sír helyét, szerintük az anglikán egyház által gondozott, az óváros falain túl lévő, kedves kis teraszos kertben, ilyenkor tavasszal szinte lángoló virágbokrok között lévő egyik üreg (a „kerti sír”) Jézus valódi nyughelye. A tel-avivi régészprofesszor szerint igazán senki sem tud semmit, hitelt érdemlő tárgyi bizonyítékok nincsenek. Jézus Krisztus elítélése, keresztre feszítése után több száz évvel született, szájhagyományokra épülő beszámolókra, apostolokra, a Bibliára hagyatkoznak. – Itt a Golgota-hegy közelében 800, körülbelül 2000 éves zsidó sírbolt van: bármelyik lehetett Jézusé – mondja kísérőnk.

Az óváros maga a világtörténelem. Az északnyugati, mozlim részben emelkedik az 1300 éves Szikla-mecset, Mohamed próféta monda szerinti mennybemenetelének a színhelye. A Szikla alatt, a hegy gyomrában sejtik a zsidó vallás egyik legszentebb relikviáját, az elveszett frigyládát. A déli, zsidónegyedben, jesivák, ortodox val-lási iskolák soránál mozlim mecset mellett haladunk el, mezüzés kapufájú zsidó háznál böngésszük a következő lépcsőházban a csengők mellé írt neveket. Csupa -jan végződésű családnév – ez jelzi, itt örmények laknak. A következő, kissé beljebb húzódó háromemeletes épületen kereszt. Kísérőnk, a tel-avivi egyetem kissé Indiana Jonesra emlékeztető nagydumás, vagány régészprofesszora integetéssel, baráti öleléssel fogadja Juszufot, mint mondja, „házi arab pénzváltónkat”. A véletlenül (?) utunkba kerülő Juszuf reménykedve hordozza körbe tekintetét, vaskos sékelköteget pörgetve ujjai között. Rosszul megy a bolt, a turisták félnek, nem jönnek. A palesztin lázadás, az intifáda, 2001. szeptember 11. itt talán jobban érezteti hatását. Az arab bazárosok tarkabarka, csicsás vallási giccseikkel, elemes, vérző szívű műanyag Jézusaikkal, Barbie-babaszerűen túlpingált Szűz Máriáikkal a Via Dolorosa mentén már csak rutinból nyitottak ki.

A mai sanyarú időkben tán még a szociális kérdésekre olyannyira érzékeny Jézus sem kergetné ki a templomból a kufárokat. Juszufnak például 11 gyereket, népes háztartást, asszonyokat, nagymamákat, unokahúgokat kéne eltartania abból, amit naponta dollárban, euróban, sékelben ide-oda kipörget. És akkor nem beszéltünk a megszállt területeken élő rokonairól, akik korábban átjártak ide dolgozni. Most már 300 ezer kínai, lengyel, román, thaiföldi vendégmunkás él Izraelben – a palesztinokra, mint olcsó munkaerőre gyakorlatilag nincs többé szükség. Lehet, hogy az elszegényedő rokonok eltartása is Juszuf nyakába szakad? Vagy majd szaladnak a Hamaszhoz, ám az talán csak akkor ad segélyt, ha feláldozzák gyermekeiket, övbombás merény-lőkként átküldik őket a falon túlra zsidókat gyilkolni.

Az óváros Cion-kapujánál vaskos, autóbomba-feltartóztató kőtömböket kerülgetünk, automatafegyveres őrök átható tekintete mustrál bennünket. Héberül nevetgélő-zajongó diákcsoport húz el mellettünk, kísérőjük – talán tanár, talán fizetett biztonsági őr – oldalán második világháborús amerikai M1-es karabély táncol. Ma nem engedik be a 45 évnél fiatalabb mozlimokat, mondja a Siratófal előtti téren Gil Kleiman, a jeruzsálemi rendőrség egyik szóvivője.

A Siratófal előtti téren kékruhás rendőrök, gumibotokkal felszerelt, vállas, tömegoszlató rohamosztagosok, a lépcsőzetesen felfelé futó teraszsor egyikén két mesterlövész igazgatja fegyverét, keresi a megfelelő támasztékot, fürkészi szemben a Falat, túlnan kőhajításnyira az Al-Aksza-mecsetet, kissé lejjebb a Szikla-templom aranykupolás teteje körüli nyugtalan térséget.

A Siratófalnál az imádkozó pajeszos hászid zsidók a palesztin gyerek önrobbantóktól tartanak. Az iszlám megváltóként várt 12. imám, a Mahdi seregei egy helyi jelentőségű síita főpap, Muktada asz-Szadr titkos önjelölt messiás parancsára Irakban lázítják a siítákat a szunniták, továbbá a hitetlenek, az amerikaiak, a zsidók, az európaiak, a nyugati civilizáció ellen.

Hol vannak az igaz messiások, próféták, hol marad az innen – a ma aranykupolás mecsettel borított Szikla hegyéről – a monda szerint Gábriel arkangyallal együtt égbe emelkedő Mohamed, hogy visszafogja híveinek gyilkos indulatait? Hol a vallások, egyházak és híveik türelmes, békés egymás mellett élése?

Jeruzsálem, 2004. április