Jackson orvosától kapott klinikai altatót

Los Angeles |

<p>Orvosa adott be klinikai altatásra használt erős altatót az álmatlansággal küzdő Michael Jacksonnak, s a hatóságok szerint a gyógyszer okozta a sztár halálát. Ezt az értesülést egy igazságügyi illetékes osztotta meg hétfőn az AP amerikai hírügynökséggel.</p>

A nyomozás érdekeire hivatkozva névtelenségbe burkolózó hírforrás azt is elmondta, hogy Jackson bérelt házának egy hálószobájában oxigéntartályokat és infúziós készüléket találtak. Egy másik hálóban óriási rendetlenségben ruhák és egyéb dolgok hevertek szanaszét, s a falakon kézzel írt feljegyzések függtek. Az egyik így szólt: "A gyerekek édesek és ártatlanok".
    A hivatalnok szerint Jackson rendszeresen kapott propofolt, hogy aludni tudjon. Az orvosa kötötte be számára a szert intravénásan, s amikor fel kellett kelnie, ott volt, hogy elzárja az infúziót.
    A sztár halálának napján, június 25-én Conrad Murray kicsivel éjfél után adta be az altatót. Bár a toxikológiai vizsgálat még nem zárult le, a nyomozás során az a teória alakult ki, hogy a propofol miatt állt meg Jackson szíve - mondta el a hivatalnok.
    Mivel a jelek szerint Jackson két éve élhetett a szerrel, a nyomozók tovább kutatnak olyan orvosok után, akik szintén beadhattak az énekesnek propofolt.
    Az 51 esztendős Murray neve a bírósági dokumentumokban gyilkossági ügyben folyó nyomozás alanyaként szerepel, rendelőjében és egy hustoni raktárában a múlt héten végeztek házkutatást. A rendőrség ugyanakkor kijelentette, hogy az orvos együttműködik a hatóságokkal, és nem tekintik gyanúsítottnak.
    Edward Chernoff, Murray ügyvédje hétfőn cáfolta, hogy ügyfele "felírt vagy beadott volna bármit is, ami Michael Jackson halálához vezetett volna".
    Murray májusban lett Jackson személyes orvosa, és úgy volt, hogy elkíséri a sztárt londoni koncertsorozatára. Együtt tartózkodott az énekessel a Los Angeles-i villában, de Chernoff azt állítja: ügyfele "véletlenül talált rá" a hálószobájában öntudatlanul fekvő Jacksonra június 25-én reggel, és megpróbálkozott az újjáélesztésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?