Ízvilág a pénteki Új Szóban

<p><strong>A pénteki Új Szóban Ízvilág melléklettel kedveskedünk az olvasóknak.&nbsp; Felkockázva, felcsíkozva, jó szaftosan...</strong> Falatnyi húsok, kockákra vagy csíkokra vágva, illatos, tunkolnivaló szaftban &ndash; ahogy hűlik a külső hőmérséklet, úgy kívánunk valami igazán lélekmelengető eledelt. Érdemes hát leporolni kedvenc szotéink, raguink, pörköltjeink vagy tokányaink receptjét.</p>

 

 

Gyömbéres-tejszínes csirkeszoté

Hozzávalók:

1 nagyobb csirkemell filé, 1 vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, kevés olaj, 10 dkg bacon szalonna, 2 sárgarépa, 1 fehérrépa, 1 cikk zeller, körömnyi friss gyömbér, 2 babérlevél, 1 dl fehérbor, só, őrölt bors, 2 dl tejszín, metélőhagyma.

Elkészítés:

Serpenyőben olajat hevítünk, rádobjuk a felkockázott bacon szalonnát és a kétféle hagymát. Erős tűzön, állandóan kevergetve megpirítjuk. Ezután hozzáadjuk a felkockázott zöldségeket. Ezekkel is pirítjuk egy kicsit. Mikor már összepirultak a serpenyőben a hozzávalók, hozzáadjuk a felkockázott húst, a babérleveleket, a reszelt gyömbért. Az egészet sóval és őrölt fekete borssal ízesítjük. Addig sütjük, míg a hús kissé megpirul. Ekkor aláöntjük a bort, kevés

vizet, és letakarva puhára pároljuk az ételt. A végén hozzáadjuk a tejszínt és összeforraljuk a szotét. Metélőhagymával megszórva, forrón, jázminrizzsel tálaljuk.

 

További receptek: Csirkemellszoté gombával, zöldborsóval, Paradicsomos, gombás csirkeragu fokhagymával, Zsályás sertésragu gombával, gomolyával, Temesvári sertésragu, Aszalt szilvás marharagu gerslivel, Paradicsomos borjúragu kelkáposztával és babbal, Kínai édes-savanyú csirke zöldséggel, Hentes tokány, Csikós tokány, Zúzapörkölt.

 

A pénteki Új Szóban keresse az Ízvilág mellékletünket!

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?