Itt mindenki alszik ebéd után

A trópusi vihar elárasztotta Kanton tartomány nagy részétMindeközben én nagyjából nyolc méterre álltam, fejemen sapka az őrült erejű nap miatt, rajtam pedig mindegy, mi, mert a magas pára miatt úgyis olyan volt, mintha vízben lettem volna. A venezuelai trópusi vihart Dél-Kínában, pontosabban Shenzhenben tapasztaltam meg. Nem a nap hevítette fel a fejemben a folyadékot, valóban venezuelai trópusi vihar volt, műszéllel, műesővel, műhíddal. Témapark, vagy mi. Olyan, mint Disneyland, csak a tárgy nem Donald kacsa. Azért elsőre mindent még így sem értettem (s ha jól emlékszem, másodikra sem). Egy héttel rá, hogy a Dujuan nevű tájfun végigsöpört a városon, harminckét halottat hagyva maga után. Legtöbb beszélgetőtársam húsz-huszonkettőre teszi az évente ebben a térségben támadó tájfunok számát, mire a gyerek akkora lesz, hogy témaparkba megy, nyolcvan-száz trópusi vihart is megnézhetett az ablakból. Mert az ablakok sem törnek be természetesen. Shenzhenben minden úgy van megépítve, hogy bírja a megpróbáltatásokat.

HONGKONG-ALSÓ

A témapark viszont nagyon nagy divat errefelé. A piac is kiterjedt, hiszen csak Shenzhenben öt is található. De mit is tehetnének szegények? A turizmus nagy üzlet, hozná a pénzt, ha éppen lenne mit megmutatni. Shenzhen óvárosában azonban a legeslegrégibb házak is csak huszonhárom évesek. Akkor kezdték el építeni a várost, s az előtte ott található halászfalu nyomtalanul eltűnt. Felhőkarcolók között pedig a jelek szerint témaparkok szoktak a turisztikai szakembereknek eszébe jutni, s ha elég pénz van rá, mint Shenzhenben, kíméletlenül meg is valósítják őket. Az egyikben például bemutatják a világ nagy látványosságait. Vannak kicsinyített, de azért nagyon nagy piramisok, száznégy méteres Eiffel-torony, életnagyságú Diadalív, szobányira összehúzódott Téli palota (semmi Auróra cirkáló), s a menedzsment egy egész lübecki vagy brémai háztömbben dolgozik. Shenzhen két évtized alatt nyolcmilliós várossá nőtt, a kínai számítástechnikai ipar fellegvára. Csupa felhőkarcoló, csupa park, pálma, felporszívózva az utcák – s csupa kisebbségi érzés. A határon túl ott van Hongkong. A népességét tekintve már kisebb, mint Shenzhen, üdvös hatása azonban sok szempontból nyomasztó is. Szinte nem hangzik el mondat, hogy ne lenne benne a nagy szomszéd. Bármit kérdezek Shenzhenről, azonnal elmondják azt is, az hogy van Hongkongban. Itt 450 dollár a havi átlagkereset (a legmagasabb Kínában), ott azonban 1500. Itt mindenki alszik ebéd után, s tényleg, fotelben, szófán, asztalra dőlve, ott azonban senki (ezt meg nem hiszem el). Itt lassú az élet, a hongkongiak viszont mindent gyorsan csinálnak, gyorsan mennek, gyorsan esznek, gyorsan dolgoznak. Van tehát még mit fejlődni a gazdagodáshoz, látom a szemekből, s a taszítóbb életformához, látják a szememből.

A kínai tengerpart merő verseny, merő pozícióharc. Az elmúlt évek küzdelmeinek eddig egy igazi vesztese van, az éppen Hongkong. A kínai nyitási politika tündöklő sztárja, Sanghaj kíméletlen biztonsággal szerzi vissza a térségben eredeti pozícióját, s igyekszik minden tekintetben domináns szerepbe jutni. Hongkong – ha így megy tovább – szépen, lassan elveszíti azokat az előnyeit, melyek pénzügyi és kommunikációs centrummá tették. S ma már szűkebb pátriájában, a Gyöngy-folyó deltájában sem olyan egyértelmű a szerepe. Az ottani lapok nagyon sokat emlegetik, hogy az egész deltának össze kell fognia. A riválisok között pedig már nem csak Hongkong-alsót, Shenzhent kell emlegetnünk. Az utóbbi évtizedben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül a delta eredeti központja, legnagyobb városa, a tíz és fél milliós Kanton.

CIBETMACSKA

Nem szép dolog, de Kantonról nekem lassan fél éve mindig a cibetmacska jut az eszembe. Hogy még mindig nem ettem cibetmacskát. S aztán már huszonnégy órája koptattam a várost, s nemhogy nem ettem, de még hallani is csak akkor hallottam a nevét, ha én mondtam. A cibetmacska egyes számú közellenség lett az atípusos tüdőgyulladás óta. Még mindig senki nem bizonyította be, hogy ettől az állattól származna a vírus, de a gyanú itt is elég, nemcsak a politikai sárdagasztásban. Lassan kifejlődött bennem egy sejtés: ahogy beteszem a lábam egy kantoni kerületbe, onnan eltakarítják az összes macskát, kutyát, kígyót, békát, bogarat, mindazt, amit én meg akarok kóstolni. Nem mondom, nagyon finomakat ettem, hegyekben álltak az asztalon a különböző rákok, halak, csirkék, malacok, de én tudom, hogy nem ez az igazi tapasztalat. Főleg, hogy közben hallom a hagyományos reklámszövegeket, hogy a kantoniak mindent megesznek, hogy Kantonban mindig lehet enni, hogy Kantonban mindenhol lehet enni.

Nem volt más választásom, xiuxi időben, ezt hívja a művelt kínai sziesztának, beugrottam egy taxiba, s irány a Qingping piac. Rengeteg képet, filmet láttam már erről a világhírű, nyüzsgő, pezsgő piacról, ahol többek között mindazt meg lehet vásárolni, amit a kantoniak megesznek, vagyis mindent. Ehhez képest minden három üzletből kettő be volt zárva, s hiába kerestem az áhított macskákat, kutyákat, többieket, alig akadt valami. Nyitva volt néhány teknősbékás, egy-két skorpiós, s ennyi.

A Qingping halódásának valóban az atípusos tüdőgyulladás a magyarázata. Az új szabályozás szerint a vadon élő állatok csak akkor árusíthatók, ha igazolható az eredetük. Nem elégséges igazolás az, hogy a vadonból származnak. Ez nem jelent mást, mint hogy a cibetmacskának és társainak csak azok a példányai kerülhetnek tányérba, amelyeket speciális telepeken tenyésztenek, vagyis csak a távoli őseik voltak vadon élő állatok. Az ilyen telepeken termelt félkész termékek viszont már nem a piacokra kerülnek, hanem vagy közvetlenül az éttermekbe, vagy a szupermarketekbe. Az atípusos tüdőgyulladás egyébként teljesen elbizonytalanította a reklám mestereit is. Egyszerűen nem lehet kiszámítani – mondják –, hogy azzal taszítanak-e el turistákat, ha propagálják a kantoni étkezési szokásokat, vagy azzal, ha elhallgatják. Nálam főképp csirkével próbálkoztak.

A papírlámpások az őszi fesztivált köszöntikChina Photo-felvételek Kanton egyébként nagy felüdülés Shenzhen után, mert bár felhőkarcoló itt is van bőven, itt azért emberléptékűbb részeket is találunk. Jó sokat kell értük utazni, főképp, ha mondjuk kettőt is meg akar nézni az ember. Márpedig ha véletlenül a Chen család őseinek szentelt templommal kezdi, utána biztos mindent meg akar nézni. Az 1890-es években találta ki valaki, hogy ezt a templomot meg kellene építeni. Mivel errefelé gyakorlatilag mindenkit Chennek hívnak, elég tisztességes összeg jött be az adakozásból, amelyből páratlan, 13 ezer négyzetméteres épületkomplexumot ütöttek össze. A kínai életnek roppant sajátos terepei ezek a konfuciánus templomok. Az eredeti funkciójuk talán az volt, hogy az ősöknek mutassanak be áldozatot. Ez azonban önmagában nem köti le a templom kapacitásait. A konfucianizmus egyébként sem igazán vallás, inkább határeset, s a kínaiak a történelem tanúsága szerint nem is nagyon favorizálják azokat a vallásokat, amelyek világi formájukban macerásak.

Ha Kantonból a Gyöngy-folyó jobb partján indulunk vissza a tenger felé, egy újabb kirakatvárosba, Zhuhaiba jutunk. Különleges gazdasági övezetnek jelölték ki, ma is megvan a határállomás, ahol kérték a belépésre feljogosító dokumentumot. A halászfalu helyén aztán, ha nem is olyan nagy, de mégiscsak egy másfél milliós város született, közvetlenül Makaó határában. Zhuhai különlegessége, hogy olyan tengerparti város, amely valóban a tengerparton is van, nem egy kicsit beljebb, feljebb, durcásan elfordulva, mint sokan mások Ázsiában. S ettől mindjárt minden más lesz, plázsok, sétányok, parti éttermek teszik turistaparadicsommá a helyet. Illetve tennék, mert a helyiek azt javasolják, használjuk a szálloda medencéjét. Az örök probléma a szennyezett víz. Az egész kínai parton, s másutt is Ázsiában. Thaiföld már történeti időket töltött el a turizmus fejlesztésével, Pattayánál mégis nagy vakmerőség belemenni a vízbe.

A helyzet az, hogy a kínai alapvetően nem egy strandolós társaság. Ez annyiban függ össze a problémával, hogy önmagában nem tette sürgetővé az ügyet. Nem azt mondom, hogy mocskos a víz, sokan fürödtek is benne. Sőt, ha kontaktusok nélkül mentem volna oda, s nem lett volna, aki figyelmeztessen, ránézésre valószínűleg én is belementem volna, de inkább emlékeztet a Balatonra, mint Balira. A kínai kormány már régen foglalkozik a kérdéssel, csak ez nem ilyen egyszerű. Évtizedek alatt kiépített szennyezési struktúrákat nem lehet gyors rendeletekkel kiváltani. Pénz és idő. Pedig Zhuhainak és számos egyéb dél-kínai partnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy felsorakozzon Ázsia híres üdülőhelyei, Bali, Phuket, Boracay mögé.

Zhuhai vadonatúj város, a szokásos vadonatúj kutyaszorítóval: ha fürdeni nem lehet, akkor... Egyrészt ott van a szomszédos Makaó, amelyet körül lehet hajózni. Illetve ma már ez így nem pontos, mert a nyár óta, kísérletképpen, Pekingből, Sanghajból és Guangdong tartományból egyénileg is be lehet utazni a kínaiaknak ide is, Hongkongba is. Másrészt pedig vannak a témaparkok, melyeknek itt új mélyrétegei találhatók. A tradicionális gyógyászattal foglalkozó témapark például egy fürdő, kórház, drogéria és szanatórium keveréke több száz hektáron, világszínvonalon. Az igazi nagy szám azonban a Yuanmingyuan. Ez egy császári park, amely Pekingben található, de épületeinek egy részét a második ópiumháborúban a francia–angol csapatok lerombolták, s a kínaiak mementóként meghagyták a romokat.

Guanzhou, 2003. október