Iréne Joliot-Curie születésének 110. évfordulójára

Már az ókorban kialakult a tudósnak az a típusa, amely a legnagyobb dicsőségnek tartotta, ha életét az emberiség haladásáért áldozhatja. Legtöbb esetben csak sejtették a veszélyt, igazából nem tudatosították, hiszen esetleg csak utólag derült ki, hogy amit művelnek, az életükbe kerülhet. Így volt ezzel Marie Sklodowska-Curie is, aki puszta kézzel keverte kondérszámra az uránszurokércet, majd az első világháború alatt mindenfajta védőfelszerelés nélkül több ezer röntgenfelvételt készített a sebesült frontkatonákról, aminek következtében vérrákban halt meg. Hogy mennyire nem törődött a rá leselkedő veszéllyel, a legjobb példa, hogy a jegyzetein és magánlevelein hagyott ujjlenyomatai napjainkig radioaktív sugarakat bocsátanak ki. Józanésszel azt gondolná az ember, hogy e hős asszony példáján okulnak tudóstársai és utódai. Hogy nem így történt, arra saját lánya, Iréne Curie élete, tevékenysége és tragikus halála a legjobb példa. Az ő esetében is a „hős szenvedély” erősebbnek bizonyult az életféltésnél.

Marie Sklodowska 1903-ban vehette át a legmagasabb tudományos kitüntetést, a fizikai Nobel-díjat a radioaktivitás terén végzett kutatásaiért. A tudományos légkört az anyatejjel szívta magába. Sajnos egyebet is – ebben az időben még nem sejtették, hogy gyilkos kórt okoz e hősi kor kutatásának tárgya –, amely a családtagok korai halálához vezetett. Kivételt Iréne édesapja képezett, akit egy megvadult ló gázolt halálra. Még 47 éves sem volt. Felesége átveszi férje egyetemi katedráját, a Rádium Intézet vezetését, egyedül neveli lányait, és még arra is marad ideje, hogy a tudománytörténetben páratlan módon, a fizikai Nobel-díj mellé kémiait is szerezzen a fémrádium előállításáért.

Iréne 1912-ben a College Sevignében szerezte meg érettségijét, majd a világháborúban anyjával együtt tábori röntgenkészülékkel járta a frontot. Mondani sem kell, minden védőfelszerelés nélkül végezték vizsgálataikat. E hadi tettüket épp, hogy csak nyilvántartja a közvélemény. Pedig ekkor szerezték a sugárdózis egy részét, amely korai halálukat okozta.

Iréne 1918-ban lett az édesapja által alapított, édesanyja vezette Rádium Intézet munkatársa. A polónium alfa-részecske – hélium-atommagok – sugárzását kutatta, ebből szerezte meg 1925-ben doktorátusát. Ugyanebben az évben ismerkedett meg a fiatal fizikai-kémikus Frédéric Joliot-val, aki Paul Langevin ajánlására került Marie Curie mellé asszisztensnek. A fiatal kutatónak közvetve már volt kapcsolata a családdal: amikor évfolyamelsőként elvégezte az École de Physique et de Chimie Industrielle főiskolát, a Pierre Curie-emlékérmet adományozták neki. Ebből az alkalomból a Curie család régi barátja, Langevin kieszközli, hogy a Rádium Intézetben folytathassa kutatásait. Iréne mellé kerül, aki megtanítja őt a radioaktív laboratóriumi technikák alkalmazására. A fiatalok között szerelem szövődik, egy év múltán, 1926 októberében összeházasodnak. Az ifjú férj, felesége családja iránti tiszteletből a sajátja mellé felveszi a Curie nevet, ezt követően közösen publikált munkáik Joliot-Curie néven jelennek meg.

Első komoly felfedezésük az alfa részecskékkel besugárzott berilliumhoz kötődik. A Joliot-Curie házaspár is részesült a Nobel-díjban: 1935-ben a mesterséges radioaktivitásért kémiai Nobel-díjat kaptak.

További rendkívül fontos felfedezésüket 1939-ben tették, amikor igazolták, hogy az uránhasadás alkalmas láncreakció keltésére. Iréne Curie egy nyúlfarknyi időre politikai szerepet is vállalt: az 1936-os Népfront kormányának kutatási miniszterhelyetteseként Jean Perrinnel együtt megalapította Franciaország egyik legfontosabb tudományos intézményét, a Nemzeti Kutatóközpontot, amelynek vezetője a háború után férje, Frédéric lett, miközben Iréne a Rádium Intézet igazgatói tisztségét látta el. Sajnos a hidegháború viszonyai között meggyűlt a bajuk a hatalommal: de Gaulle tábornok tőlük várta a francia atombomba kifejlesztését. Annál is inkább, mivel az első hazai atomreaktort épp Frédéric Joliot-Curie tervezte és helyezte üzembe 1948-ban. A házaspár nemet mondott. Ekkor leváltották őket minden tisztségükből, ezt követően csak laboratóriumi munkával, oktatással és a békemozgalmakkal foglalkoztak. Majd hamarosan a sors is benyújtotta a számlát: az ötvenes évek elején bekövetkezett, amit hosszú évek óta sejthettek: először Iréne, majd férje is megbetegedett. Tudták, hogy mi vár rájuk, hiszen Marie Sklodowska-Curie a sugár túladagolás következtében 1934-ben leukémiában halt meg. Iréne Joliot-Curie a betegségtől csont soványra fogyottan vonult be a szüleiről elnevezett Curie kórházba, ahol 1956. március 17-én elhunyt. Még ötvenkilenc éves sem volt.