Interjú Bolemant Lillával a keddi Új Szóban

A kitűnő filmalkotó, Mészáros Márta egyik interjújában felfedi, hogy a múlt század hetvenes éveiben azért kezdett mozidarabjaiban a nők problémáival foglalkozni, mert úgy látta, Magyarországon (és nyilván a környező szocialista országokban is) a nők helyzete inkább vesződség, mint öröm. Az áldemokrácia, az álszabadság csak növelte, megkettőzte a terheiket. Az Örökbefogadással Berlinben fesztiváldíjat nyert, odahaza viszont elmarasztalták, hiszen egy munkásnő nem lehetett magányos és szerencsétlen... A sors tapintatlan iróniája, hogy napjainkban is – kis híján fél évszázaddal később és bő húsz évvel a rendszerváltás után – még csak annak latolgatásánál tartunk, hogy a nők az élet valamennyi területén tényleg egyenrangú partnerei-e a férfitársadalomnak; hogy miképp állunk az esélyegyenlőséggel, a párkapcsolatokban a kölcsönösséggel; hogy a munkahelyeken a nő természetes munkatárs-e vagy a férfidominanciát elbizonytalanító vetélytárs? Illetve azon mélázgatunk, hogy eme dilemmáknak mennyiben lehet okozója a feminizmus? Bolemant Lillával minderről, véletlenül, február 29-én, tehát egy szökőév szökőnapján beszélgetek. Abban a reményben, hogy ezek a kérdések nem csupán négyévente egyetlen napon kerül(het)nek tapétára.


Miklósi Péter interjúját a keddi Új Szóban olvashatják!