Integráció helyett útépítés

Bukarest. Egyre több pénzre lenne szüksége a román kormánynak ahhoz, hogy az észak-erdélyi autópálya építési munkálatai júliusban valóban elkezdődjenek. A szükséges összegek forrása körül azonban egyre nagyobb a homály.

Bukarest. Egyre több pénzre lenne szüksége a román kormánynak ahhoz, hogy az észak-erdélyi autópálya építési munkálatai júliusban valóban elkezdődjenek. A szükséges összegek forrása körül azonban egyre nagyobb a homály.

Egy készülő törvénytervezet értelmében a kormány felvásárolná azokat az ingatlanokat, amelyeket az épülő autópályák nyomvonalán találhatók. A kifizetések 15 nap alatt történnének, s az adott ingatlanok csak a pénz átutalását követően kerülhetnének állami tulajdonba.

A bukaresti sajtó ugyanakkor azt állította, hogy a kormány az európai integrációs beruházásoktól von el pénzt az amerikai Bechtel céggel kötött autópálya-szerződés finanszírozására. Eszerint, mivel az amerikai Eximbankon kívül a nemzetközi pénzintézetek nem tolakodtak, hogy a Brassó és Bors közötti, 415 kilométeres észak-erdélyi autópálya pénzelésébe beszálljanak, a kormány jelentős összegeket kénytelen elvonni a különböző tárcák költségvetésének beruházási öszszegeiből, amelyeket európai integrációs célokra kellett volna fordítani.

A beruházás értékét összesen két és félmilliárd euróra becsülik. A kormánynak az első részlet több mint felét kitevő 82,2 millió eurót kell most kifizetnie a sztráda megépítésére vállalkozó amerikai Bechtel cég számára. A bukaresti sajtó szerint ehhez integrációs felkészülésre szánt pénzeket von el a belügyi, a védelmi, az egészségügyi, az igazságügyi, az oktatási és a gazdasági minisztériumtól.

Az így „összekapart” összeget a kormány a közlekedési minisztériumnak juttatja. Az első részlet teljes összegéből hiányzó további 70 millió eurót hazai bankkonzorciumtól veszi fel hitelként. A szállítási tárca illetékese közölte, hogy közben a kormány folytatja tárgyalásait fontos bankokkal újabb kölcsönök felvételéről.

Egyelőre a kisajátításokról szóló törvénytervezetet kidolgozó szállításügyi tárca nem tisztázta, hogy a kivásárolt ingatlanokat milyen pénzekből fizetnék ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?