Íme a vakcina, ami megvéd minket a majomhimlőjárványtól!

koronavírus-vakcina

Habár egy viszonylag új kórokozóról van szó, a majomhimlő ellen többféle védekezési módszer is létezik.

A koronavírus-fertőzéssel szemben a majomhimlő sokkal könnyebben kezelhető, nem mellesleg a megbetegedés elleni védekezés is egyszerűbb.

Az egyik leghatékonyabb vakcinát a dán Bavarian Nordic biotechnológiai cég kínálja, amelyet az Európai Unióban Imvanex, az Egyesült Államokban pedig Jynneos néven jegyeztek be, és a felnőttek aktív immunizálásában játszik közre.

A majomhimlő ellen évek óta küzdő afrikai országokban beoltott embereken végzett vizsgálatok szerint a 28 nap különbséggel beadott két adag vakcina hatékonysága akár 85 százalékos is lehet.

Az Imvanex-vakcinában az eredeti himlővírus legyengített változata található, amelyet úgy terveztek, hogy ne tudjon a szervezetben szaporodni és megbetegedést okozni – ebből kifolyólag felhasználható immunhiányos állapotú pácienseknél is.

Mellékhatásai között az injekció beadásának helyen jelentkező fájdalom, izomfájdalom, valamint fejfájás és fáradtság szerepelnek.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?