Illegális kutyaviadal

Budapest. Hat gyanúsítottat vett őrizetbe a rendőrség a kunszállási Róna Panzióból előállított személyek közül, akiket tiltott állatviadal szervezésében tetten értek.

Budapest. Hat gyanúsítottat vett őrizetbe a rendőrség a kunszállási Róna Panzióból előállított személyek közül, akiket tiltott állatviadal szervezésében tetten értek. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője közölte: további három gyanúsított szabadlábon védekezhet, közülük egy személyt lőszerrel, egy másikat kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítanak.

Az őrizetbe vettek között van a panzió grúz származású tulajdonosa is, aki az épület pincéjében kialakított arénában fogadta az ország számos részéből érkező fogadókat. A szervezett rendőrségi akció során három harci kutya viadalát érték tetten, több mint félszáz személyt előállítottak, közülük kilenc gyanúsítottként szerepel az ügyben.

A jogszabály értelmében, aki az állatokat harcba küldi, illetve az állatviadalt szervezi, bűncselekményt követ el, és három év szabadságvesztéssel sújtható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?