Igazi rémálom: Nem tudta, hogy saját haldokló lánya életét próbálja megmenteni egy baleset után

fd

Egy mentős, akit egy súlyos baleset helyszínére riasztottak, nem tudta, hogy épp lányán próbál segíteni.

A kanadai Jayme Erickson egy fagyos úton történt baleset helyszínére ment mentősként, hogy segítsen a sebesülteknek. Az autóba szorulva egy súlyos állapotban lévő lányt talált, akinek kevés esélye volt a túlélésre.

Mivel a lány a felismerhetetlenségig megsérült, Erickson nem tudatosította, hogy saját gyermekét próbálja megmenteni. Lányát fél óra után sikerült kiszabadítania a kocsiból, majd mentőhelopterrel kórházba vitték. Erickson a balesetet követően azt írta férjének, hogy sajnos egy család elvesztheti a gyermekét. Arról, hogy az ő 17 éves lányukról van szó, csak műszakja után szerzett tudomást. „A súlyosan sérült páciens, akit kezeltem, a saját vérem volt. Az egyetlen gyermekem. A lányom Montana. Összetörtem, mélyponton vagyok” – írta Erickson a Facebookon.

A tragikus baleset akkor történt, amikor Montana és barátnője kutyasétáltatásból tértek haza. Az autó megcsúszott a jeges úton, és beleütközött egy teherautó. Az áldozat barátnőjét sikerült kiszabadítaniuk.

Szülőként és mentőorvosként elmondhatom, hogy ez rosszabb, mint a legszörnyűbb rémálom, amit el tud képzelni” – mondta Erickson kollégája, Richard Reed a kanadai médiának. A lány szerveit a szülők elajándékozták olyan pácienseknek, akik átültetésre vártak.

(tvnoviny, guardian)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?