Ideje átgondolni a honi vagyonvédelem ügyét

Magyarországon jelenleg körülbelül 3000-re tehető azon vállalkozások száma, amelyek, bár eltérő szintű és nagyságú, de valóban vagyonvédelmi tevékenységet folytatnak. A bejegyzett cégek száma viszont ennél is nagyobb, körülbelül 1000–1200 céggel több vállalkozás foglalkozik papíron vagyonvédelemmel. Viszonyítási alapként a szomszédos Ausztriában – amely hasonló nagyságú ország, mint a miénk – mindösszesen néhány százra tehető az e területen működő cégek száma.

Az 1980-as évek végén, 90-es évek elején az átalakulás időszakában a létrejövő vagyonvédelmi cégek azt gondolták, hogy ez a munka sem áll másból, mint abból, hogy portásokat állítunk a portákra, néhány üzemrendészeti feladatot saját irányításba veszünk, esetleg, ha szükséges, elkísérjük az igen csinos pénztáros hölgyet a bankba is. Sorra alakultak az új cégek, és látszólag a piac bírta is ezt a nagyfokú kínálatot. Az első megbízáshullámot az un. outsourcing (külső forrás) generálta. A modern cégépítési elméletek szerint a cég azzal foglalkozzon, amihez a legjobban ért.

A piaci telítődés állapota

Tizenkét-tizenhárom évvel ezelőtt tehát „beindult” a szakma. Nem is volt semmi probléma addig, amíg már szinte mindegyik, valaha valamelyik fegyveres szolgálatnál vagy testületnél dolgozó személy „őrző-védő” céggel nem rendelkezett. Elérkezett a piaci telítődés állapota. Nem csoda, hiszen a fentebb említett összehasonlítás alapján minimum 20-szor több cég alakult Magyarországon, mint egy területileg hasonló nagyságú országban. A létrejött túlkínálatnak alapvetően két következménye lett. Az egyik a piaci verseny természetes velejárója, ami nem más, mint az árverseny. Az árverseny nem káros, a piac természetes szabályozó rendszere, ami egyensúlyban tartja a kínálatot és a keresletet. Természetesen ez csak ár-érték arányban értelmezhető, pusztán az árak nominális vizsgálata félrevezető, hiszen látszólag ugyanazon termékek vagy szolgáltatások árai közötti különbséget addig nem lehet értelmezni, ill. minősíteni, amíg nem látjuk, hogy pontosan mit tartalmaznak azok a szolgáltatások, mik is azok a termékek. Káros hatásként jelentkezhet a túlzott vagy inkorrekt árverseny, amikor szinte már érthetetlenül alacsony árakkal „dolgozik” egy cég. (Ez a jelenség a vagyonvédelmi szakmában egyébként gyakran tapasztalható.)

Az ár és a minőség

A túlkínálat másik velejárója – ami szintén örvendetes – az egyre nagyobb mértékben mutatkozó törekvés a minőségi feladatvégzésre. A piac törvényszerűen felismeri, hogy a versenyben kétféleképpen lehet előnyt szerezni, az egyik az ár, a másik a minőség. Egyre több és több cég kezdett el gondolkodni azon, hogy hogyan tegyék jobbá, szakszerűbbé és kedveltebbé a szolgáltatásukat. ĺgy azután a cégek elindultak a formaruházat felé, a formaruhákat fejlesztették; új vagyonvédelmi eszközöket vettek használatba; járőrszolgálatot, kivonuló szolgálatot vagy valamilyen reagáló egységet rendszeresítettek az objektumvédelem megerősítésére; emelt szintű felelősségbiztosítást kötöttek; 24 órás ügyeleti központot kezdtek működtetni; belső ellenőrzési csoportot tartanak fenn; képzési kabinetet működtetnek, és a biztonsági személyzetet számítógép-használatra, ill. idegen nyelvek elsajátítására oktatják. Természetesen a sort lehet még folytatni, így is látszik azonban, hogy mindegyik minőséget befolyásoló intézkedés mögött alapvetően anyagi lehetőségek bújnak meg, nevezetesen az, hogy van-e forrása az adott vagyonvédelmi vállalkozásnak arra, hogy képezze a kollégáit, hogy ellenőröket tartson fenn, hogy ügyeleti központot üzemeltessen.

Negatív árverseny

Objektíven azt a kijelentést kell tenni, sajnos, hogy nincsen. Ebből teljesen egyértelműen az következik, hogy óhatatlanul lesznek olyanok, akik a minőségi versenyben lemaradnak. Az is nyilvánvaló, hogy számukra az életben maradás a tét, tehát ha a minőség oldaláról nem tudják megszerezni a számukra előnyös piaci pozíciót, nem marad más hátra, mint az ár oldalon behozni valamit a hátrányból. És ezzel el is érkeztünk a szakma manapság leginkább hangsúlyozott kérdéséhez, ez pedig a vállalási ár. Kicsit menjünk tovább a vállalási díj irányában. A Szakmai Kamaránk több kísérletet tett arra, hogy meghatározzon egy minimum vállalási díjat, hiszen az ilyen szintű negatív árversenynek, amely a vagyonvédelmi piacon érvényesül, számtalan és igen mélyreható következménye van. Azok a cégek, akik kényszerűségből lent tartják az árakat – hiszen az árak nem maguktól vannak lent, azokat valaki lent tartja –, nem is gondolják, hogy ennek a feladatnak a megoldása már a Munka Törvénykönyvének a hatáskörébe tartozik. A vagyonvédelmi cégek minimum kettős nyomás alatt voltak. Egyrészt a piac kihasználta a túlkínálatot és az inkorrekt árversenyt – ami, gondolom, teljesen természetes reakció, és ezért nem is szabad elítélni –, másrészt a hatóságok – jó szándékból és részint nemzetközi kötelezettségek miatt – az uniós csatlakozás előtt szerettek volna szabályozni olyan kérdéseket, amelyekkel kissé elmaradt országunk.

A „22-es csapdája”

A magasabb díj eléréséhez ugyanis jobb minőség kell, a jobb minőség eléréséhez magasabb díjra van szükség, a tisztázott foglalkoztatási viszonyokat is csak jóval magasabb díjon lehet megvalósítani, ugyanakkor a jelenlegi viszonyok között, amikor „mindenki alánk megy árban”, nem lehet jó vállalási díjat elérni, min#ségi kollégát sem kapunk általános bérért, és így tovább... Paradox módon a megoldás a minőség oldalán keresendő, és nem az áraknál. Aminőséget nem az általános és kissé megkopott jelentésében értem. A manapság divatos vagyonvédelmi pályázati modell az ún. önbevallásos modell, amelyben azt állítanak magukról a cégek, amit jónak tartanak. Itt érthető módon igen nagy teret kapnak a minőségi ígéretek, mert aligha találkoztunk még olyan ajánlattal, ahol azt írták volna: „nekünk még van fejleszteni valónk a minőségi szolgáltatás terén”. Nem ebben az értelemben közelítjük meg a minőséget, hanem a címben említett új gondolkodás szerint. Büszkék vagyunk arra, hogy Partnereink úgy értékelnek minket, mint akik hosszútávon gondolkodnak, mindig korrekt információkat szolgáltatnak a cégről, és nem utolsósorban hazai úttörője azon szemléletmód-váltásnak, amely a szakma gyökereit érinti, és amit a risk management összefoglaló néven említünk.