A farsangi mulatságok időszaka után hosszú böjt, a negyvennapos „koplalás” után dús lakoma: a húsvéti ünnepkör legismertebb, leghétköznapibb összegezése.
Húsvéti hagyományok egykor és ma
A készülődés
A húsvétra való készülődés egy másik fontos momentuma az alapos tavaszi nagytakarítás. Ez a hagyomány ma is él, faluhelyen ilyenkor festik újra a kerítéseket, meszelik át a vályogból épített házak külső falait. Ennek oka, hogy a zsidó és a keresztény ünnep bizonyos elemei már az ősi, pogány hitvilágban is jelen voltak. Nagyon sok népnél rengeteg hiedelem kapcsolódott a tavasz beköszöntéséhez. Mivel a természet halála a tél, a tavasz jelképezte az emberek örök reményét a megújulásban, és sorsuk jobbra fordulásában. Ehhez szorosan kötődött a feltámadás gondolata, az, hogy az élet győzedelmeskedjen a halálon, az elmúláson! Már a magyar népmesékben is megfigyelhető, hogy nagy szimbólumaink, mint az égig érő fa, vagy az élet vize is mennyire az élet igenléséről és a halál tagadásáról tanúskodnak. Húsvét ünnepe napjainkban is megőrizte tavaszünnep jellegét, felelevenítve az ősi tavaszköszöntő népszokásokat, a termékenységgel kapcsolatos ünnepségeket, melyek mellett tovább él a keresztény ünnep gazdag szokásvilága.
A harangok Rómába mennek
Az őskeresztény hagyomány szerint minden vasárnap feltámadásünnep volt. Ebből alakult ki a „fő feltámadásünnep”, a húsvét. Húsvét a karácsonnyal szemben változó, mozgó ünnep, éspedig a Hold járásának megfelelően, mindig a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnapra esik, általában március 22. és április 25. közé. (Az ünnep idejét i. sz. 325-ben határozta meg a niceai zsinat) A húsvétvasárnapot megelőző vasárnap a virágvasárnap, az egyház ekkor emlékezik meg Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról. Ilyenkor, a templomi körmenetek alkalmával barkát szentelnek. A szentelt barkát sokan megőrzik, ezzel védik házukat a tűzvésztől, a jégesőtől. S ezen a napon égetik el a falu szélén (vagy vetik patakba) a szalmából készült kiszebábut is. A régiek úgy hitték, hogy ezzel végképp eltávolítják a faluból a halált, a betegséget, a telet... Sok hasonlóan értékes néphagyományt szerencsére ismét fel-felfedezhetünk falvainkban, templomainkban. Ugyanúgy, mint a kézi fakereplőket, hiszen nagycsütörtöktől nagyszombat délutánjáig mindenütt elhallgatnak. A hagyomány szerint ekkor Rómába mennek a harangok. (A harangok útjának célja, hogy lássák a pápát, de van, ahol azt tartották, hogy a tojások gyűjtése is, melyeket azután leszórnak a gyerekeknek, amikor visszatérnek). Ilyenkor takarják le a katolikus templomokban az összes feszületet és Krisztus-szobrot, s nyitják meg a szent sírboltot. A böjti időszak mélypontja a nagypéntek. Jézus kínszenvedésének és kereszthalálának az emléknapja. Krisztus Urunk szenvedéstörténetét segít átélni a passióolvasás. Dr. Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató szerint „Magyar nyelvterületen nagyszombat éjszakájához, húsvét hajnalához hozzátartozott a Jézus keresése és a határjárás. Krisztus szobrát vagy képmását elrejtették a búzavetésben, a falu távolabbi részén. Imádkozva és énekelve keresték meg, aztán a templomba vitték. E szokás egyik célja a határjelek megújítása, a fiatalokkal való megismertetése és a határ körüljárása volt. A másik: Krisztus feltámadásának hírével akarták megoltalmazni termőföldjeiket a természeti csapásoktól, s egyúttal ettől reméltek bő termést is.”
Húsvét vasárnapjának örömünnepe
A hosszú böjti időszak alatt eleink főleg kenyeret, száraz növényi étkeket ettek. A böjt hamvazószerdán kezdődött, mely onnan kapta a nevét, hogy ekkor szentelték meg a templomban az előző évi barka hamuját, s megkenték vele a hívők homlokát, hogy elűzzék a bajt. De a magyar néphagyományban a közbeeső vasárnapoknak is beszédes nevük volt, mint például a másodiké „gulyásvasárnap”, az ötödiké „feketevasárnap”, nagyszombat a feltámadás napja, húsvétvasárnap a megváltás örömünnepe. Sok helyen szokás e napon a napfelkeltét egy magas hegy tetején várni. Ehhez több hiedelem kapcsolódik. Az egyik szerint a felkelő nap Krisztus feltámadásának bizonyítéka, a másik szerint, aki jól figyel, megláthatja benne a Krisztust jelképező bárányt a zászlóval. Nem véletlen, hogy ezen a napon a szokásos étel, az áldozati eledel a bárány. (Az ószövetségi zsidók is ezt fogyasztották keserű salátával és kovásztalan kenyérrel Egyiptomból való kiszabadulásuk emlékére. De emellett sem a sonka, sem a tojás nem hiányozhat az ünnepi asztalról. A sonka a paraszti élet rendje szerint vált húsvéti étellé, hiszen a húsvétot megelőző böjti időszakban az emberek nem ettek húst, így a disznóölésből maradt füstölt húsok elálltak húsvétig. A sonkához tormát fogyasztanak, mert orrfacsaró illatának részint gonoszűző erőt tulajdonítanak, másrészt a népi hiedelem szerint, aki tormát eszik, azt elkerülik a gyomorgörcsök. A tojás pedig húsvétkor nem egyszerű eledel, hanem az élet, az újjászületés jelképe. „Ahogy Krisztus áttörte a sír bilincsét, úgy bújik elő az új élet, a kiscsibe is a tojásból.”
Vízbevető hétfő
Húsvéthétfő a locsolkodás napja. A lányokat régen kivonszolták a kúthoz, s leöntötték egy vödör vízzel, vagy a patakhoz vitték és megfürdették, esetleg megvesszőzték őket. Mindez az ősi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusban gyökerezik. A húsvéthétfői locsolkodás, valamint az érte járó hímes tojás mindenesetre máig az egyik legerősebben élő hagyomány. A kútvíz idővel locsolóvízzé, kölnivé szelídült, a tojásokat felváltották a csokinyulak és a százkoronások. De hiba lenne elfelejteni, hogy a húsvét elsősorban megváltásunk örömünnepe. Hiszen a víz tisztító ereje a kereszténységnél már a kereszteléshez kapcsolódik. Egy magyarázat szerint a Jézus sírját őrző katonák is vízzel öntötték le a feltámadást felfedező, ujjongó asszonyokat. Ettől azonban sokkal fontosabb a Megváltó megkeresztelkedése, emberségének és istengyermekségének együttes kinyilatkoztatása...
A húsvéti bárány
A húsvéti bárány eredetileg a zsidó pészah ünnepi-áldozati eledele. Az Exodusban ezt olvashatjuk: „... a bárány legyen hiba nélkül... És akkor ölje le azt Izrael fiainak egész sokasága estefelé ... és azon éjjel egyék meg a tűznél a sült húst és a kovásztalan kenyeret, vad salátával...” A bárány-áldozat feltűnik Ábrahám áldozatában is, ahol Izsák helyett egy leölt kos szerepel áldozatként, sőt engesztelőnapjukon a zsidók bűnbakot eresztettek a pusztába. Mivel Jézus az emberiség megváltására jött a világra, érthető, hogy a keresztény vallás Isten Bárányának nevezi. Szent Pál így ír erről: „El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, amint hogy kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, Krisztus megöletett.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.