Húsvét ünnepéről

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe, amelynek időpontja a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap (március 22. és április 25. között) van, ehhez igazodik az egyházi év valamennyi változó idejű, úgynevezett mozgó ünnepe.

A keresztény ünnep az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, ennek az előképnek a keresztény tanítás szerinti beteljesedése Jézus Krisztus átmenetele a halálból a feltámadott életre. Jézust a zsidó húsvét előtt (valószínűleg 30. április 7-én) Poncius Pilátus halálra ítélte, nagypénteken keresztre feszítették és vasárnap hajnalban, föltámadván a halálból, megmutatkozott tanítványainak.

Az ünnepet negyven napon keresztül a hamvazószerdától nagyszombatig tartó böjti időszak készíti elő, központi liturgiája a nagyszombat esti-éjszakai húsvét vigíliája (vigilia paschalis). Az ünneplés tárgya a világosság győzelme a sötétség, az élet győzelme a bűn és halál fölött, ebben egybefonódik a kereszthalál és a feltámadás. A nagyszombat napján szentelt húsvéti gyertya a feltámadt Üdvözítőt, mint a világ világosságát jelképezi. Húsvétvasárnap ünnepélyes szentmisét tartanak.

A feltámadás napján a pápa a Szent Péter téri szabadtéri ünnepi misén mondja el hagyományos húsvéti üzenetét és "Urbi et orbi" (a városhoz - Rómához - és a világhoz intézett) apostoli áldását. A katolikus egyházfő számos nyelven köszönti a híveket, magyarul a "Krisztus feltámadott, Alleluja" szavakkal.

A húsvét elnevezés a böjti időszak végére utal, mert ekkor lehet újra húst enni. A húsvétvasárnapi szertartás része a húsvéti ételek (bárányhús vagy sonka, kalács, tojás, bor) megáldása. Sokfelé szentelés után siettek haza, mert a néphit szerint a lemaradó még abban az évben meghal, míg az elsőnek hazaérő első lesz az aratásban. A szentelt étel maradványainak varázserőt tulajdonítottak: a tojás héját a veteményre szórták, a kotlós fészkébe tették vagy meghintették a vetést, hogy jégverés, üszög kárt ne tegyen benne.

Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolás és ennek jutalmául a festett tojás ajándékozása. A locsolkodás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A tojás (eredetileg halotti kultusz kellék) a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a népi hiedelem szerint az életet, a piros szín Jézus kiontott vérét jelképezi. A locsolkodó vers és a kölnivel való locsolkodás később terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is. A nyúl szintén a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe, de a gyermekeket megajándékozó nyúl meséje csak a közelmúlt "terméke".

A húsvéthétfőt régebben - a locsolkodás szokására utalva - vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték. A nap a fiatal lányok és legények mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi tavaszünnep volt szabadban töltött szórakozással, az ünnepen országszerte húsvéti bálokat rendeztek.