Hosszútévfutás a (vég)romlásba?

A világnaptár idén 50. alkalommal jelzi/jelezte április 22-én a Föld napját. Immár fél évszázada felemelt mutatóujjként, hogy az emberiség nem kíméli a bolygónkat, hanem féktelenségében zsivány módon bánik vele.

Ez a Föld eltartó- és tűrőképességét kijátszó életvitel vezetett végső soron a klímakrízishez is. Illetve ahhoz, hogy elszabadultak a természet sokrétűségét, a civilizációnkat romboló folyamatok; mára így ijesztő módon közel jutottunk a visszafordíthatatlan helyzetek billenőpontjaihoz. Világunk hosszútévfutásának jeleiről és gondjairól Dr. Szinetár Csaba biológussal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savária Központjának oktatójával beszélgettünk. A világjárvány okozta zűrös idők röghöz kötöttségében a felejthetetlen Mézga család kalandjait idéző „távrecsegőn”, és aligha véletlenül éppen a Föld napján!...

Tanár úr, mihez kezd a nyugtalanító hírek özönével, amelyekkel tudós emberként és a munkáját érintően is szinte naponta szembesül?

Két ellenszert tudok javasolni a nyugtalanító hírek ellensúlyozására. Először is lehetőleg az olyan munkavégzést, aminek viszonylag gyorsan látható az eredménye; a másik, hogy a környezetünkből érkező, többségükben tényleg negatív hírek özöne mellett folyamatosan vegyünk észre azért pozitív dolgokat is.

Bolygónk – holmi kiskapukat ígérő „B megoldás” nélkül – viszont csupán egy van. Ön hogyan látja: miként viszonyulunk hozzá, hogyan bánunk vele?

Mondjam azt, hogy az előrelátó, bölcs gondolkodás lenne elvárható attól a fajtól, amely mostanra elözönlötte a Földet? Ennek ellenére csak ez a jelenlegi rendkívüli járványhelyzet tudott olyan reakciót kiváltani a civilizált világból, ami kissé megfékezte azt az ámokfutást, melyet méltán nevezhetünk hosszútévfutásnak is. Ez mind a klímaváltozásra, mind a betegségek és járványok terjedésére érvényes. És pont a Föld napján hadd idézzem a bolygónk átlaghőmérsékletének a világnap kapcsán közölt számértékét: a Meteorológiai Világszervezet (WMO) adata alapján 1970 óta a Föld globális hőmérséklete 0,86 Celsius-fokkal emelkedett. De ne essen senki abba a hibába, hogy ezt alapul véve úgy gondolja, újabb ötven év múlva ennek csupán a duplája lesz a változás, és hát az még biztosan elviselhető... A változások üteme, néha azok iránya és a hatásai drasztikusak lehetnek. Rendelkezünk modellekkel, de azt is tapasztalhatjuk, hogy a valóság nem mindig követi ezeket! A bolygónkkal való bánásmódunk, sajnos, mit sem változott. Valljuk be őszintén, a koronavírus-járványtól okkal megriadt ember most is elsősorban csak magára figyel, persze, ez jelenleg érthető.

A veszélyekről a közbeszédben talán már eléggé sokat beszélünk. De a menthetetlen következményekről is?

Beszélgetésekben, tárgyalásokban és egyezményekben nincs hiány. Ugyanakkor világosan láthatjuk, hogy az ember igazán komolyan csak azzal hajlandó tevőlegesen foglalkozni, ami a saját egészségét és a megélhetését érinti. Tudom, ez akár pesszimista megállapításnak is tűnhet, de az ember is biológiai lény, így a reakciói alapvetően nem különböznek más fajokétól, viselkedését a saját túlélése vezérli. Sajnos, ezért elképzelhetetlennek tartom, hogy egy ilyen arányú lassítást és visszahúzódást, amit mostanában az egészségünkért, a saját életünkért való aggódás váltott ki, a többi élőlény érdekében valaha is elkövetne a „bölcs” ember.

Tapasztalni a Kárpát-medence országaiban a politikának címzett polgári és össztársadalmi megrendelést a határozott természet és környezetvédelem, tehát a szakemberek által követelt bolygómentő zöldpolitika irányába? Vagy mifelénk általában inkább a pökhendi természetbántás és a környezetszennyezés felelőtlensége farsangol?

Nem maradunk el a világ országaitól a természet- és környezetvédelmi törvénykezés tekintetében. A jó szándék is ott munkál sokakban. Viszont a végrehajtás és a végrehajthatóság már más kérdés. Például a környezetszennyezés kezelésében technológiai előrelépés tapasztalható, ugyanakkor folyamatosan növekszik a megtisztítandó víz, talaj és levegő mennyisége, így a remélt végeredmény elmarad. Nagyvárosaink levegője, főleg a téli hónapokban, folyamatosan az egészségre veszélyes határértékeket közelíti, ráadásul nemegyszer felülről! Jelentős előrelépéseket a kommunális hulladék kezelésében és feldolgozásában látni. Ez egyértelműen, több más törekvéssel együtt, pozitív jel, és ha összhatásukban csekélyek is, mégsem elhanyagolhatók. Legalább a közérzetet javítják, és ami talán a legfontosabb, hogy motiválók lehetnek a szemléletváltásban.

Hosszú hetek óta a koronavírus keltette járvány tartja markában a világot. Egyáltalán elképzelhető, hogy hasonlóan nagy globális környezeti katasztrófa nélkül az emberek összefogjanak a betegeskedő Föld megóvása érdekében?

Tartom a borúlátó véleményemet, noha érdemes felvetni, hogy a koronavírus-krízisnek lehetnek pozitív hatásai is. Például az, hogy számos dolog átértékelődhet. Mondjuk megváltozik az embernek a lakóhelyével kapcsolatos értékrendje.

Ez miért lenne fontos?

Mert a munkalehetőségek, a szolgáltatások sokfélesége és koncentráltsága a világ népességét mágnesként vonzotta a zsúfolt nagyvárosokba, a még kiterjedtebb metropoliszokba. Ma pedig látható, hogy az emberek kiszolgáltatottsága és veszélyeztetettsége is itt koncentrálódik.

Naiv újságírói kérdés a világ minden fontos politikai és gazdasági szereplőjének együttműködéséről beszélni a klíma és a Föld védelmének ügyében? Mert hát a legszegényebbekre mégsem lehet rátolni ezt a problémát!

A Föld túlnépesedése a civilizáció vívmánya. Ennek látszólagosan ellentmond, hogy a népességszám robbanásszerű növekedése mégis a világ szegényebb országaiban jelentkezik. Ezekből az élhetetlenné váló térségekből menekülők pedig az életüket mentik. Környezetük elsivatagosodásának, az édesvízkészletek elapadásának hátterében olyan globális változások állnak, amelyeknek elsősorban nem ők az okozói.

A fiatalok alapvető természete, hogy lázadnak a tőlük idősebbek generációival szemben. Úgy látja, hogy ez napjainkban a környezet és természetvédelemre, az ökológiára is vonatkozik?

A fiataloknak mindig is feladata a lázadás és új megoldások keresése. A mai fiatalok életében a klímaváltozás és ez a fertőző világjárvány az első olyan krízis, amivel testközelből találkoznak, miután ők egy kifejezetten kényelmes, szinte a korlátlan lehetőségek világába születtek. Számukra komoly sokkhatás, amit most tapasztalnak. A kinyílt világ percek alatt bezárult, és behúzódott egy virtuális térbe. Ők most tapasztalják meg reálisan a szabadság sérülékenységét, veszélyeztetettségét. Részükre mindez nagyon komoly ösztönző tanulság lehet, hogy változtassanak a Föld és az ember viszonyán.

Tudatosítják, hogy a fenntartható fejlődés fontosabb a fenntartható növekedési pályánál?!

A magam részéről továbbra is aggályosnak tartom a fenntartható fejlődés gondolatát. Egy fejlődés és növekedés csak az anyagi rendszerben emelkedő energiabevitellel lehetséges, ami azután a növekvő produkciót eredményezi. A természetes életközösségek „csupán” a fenntartható egyensúly megteremtésére szelektálódtak. Lehet, hogy utópisztikus és a mai általános korszemlélettel összeegyeztethetetlen, de legyenek példáink a Föld olyan rendszerei, amelyek egyensúlyi állapotban vannak, nem növekszik az anyag- és energiakészletük, „pusztán” fenntartják magukat. Ilyenek a megmaradt esőerdők, a korallzátonyok, akár a hideg égövi erdők is. Persze, a Nap sugárzó energiájára nekik is szükségük van, hiszen erőforrás nélkül ők sem működnek. Az emberi társadalmak esetében is a fejlődésnek főként környezetünk állapotának megőrzésében, a biológiai életminőségünk javulásában volna kívánatos jelentkeznie.

Az ön szűkebb szakterülete a zoológia. Ha most találomra például azt mondom: ízeltlábúak, mi a szerepük a pusztuló ökoszisztémában?

Az ízeltlábúak a bioszféra egyik leglátványosabban pusztuló „szelete”. Döbbenetes mértékben és ütemben pusztulnak. Mindennek következményei kiszámíthatatlanok és megjósolhatatlanok. Ezért a beporzó rovarok sokszor – de nem elégszer – emlegetett eltűnése az emberi táplálékot jelentő növénytermesztés összeomlását vizionálja!

Klímaökológiai szempontból a régiónkban milyen veszélyek lesnek a honos állat- és növényfajokra, mi fogja betölteni az általuk hagyott űrt?

Az állat- és növényvilág sok krízisen átesett már, és az alkalmazkodóképessége óriási, mégis látványosan változik a Kárpát-medence élő természeti környezete. Az érzékenyebb, mondjuk úgy, az igényesebb növény- és állatfajok népességei meggyengülnek. Egyben azt tapasztaljuk, hogy nincsenek tartósan megürült életterek. Ugrásra készen állnak az ember által behurcolt jövevényfajok, amelyek sok esetben túlságosan is visszaélnek az adott új helyzetükkel. Eközben folyamatosan pusztulnak a fajgazdag természetes életközösségek. Mondhatni, az őslakosok így háttérbe szoruló, eltűnő szereplőkké válnak. Ez az, amit nagyon sokan figyelmen kívül hagynak, elbagatellizálják ezt, vagy rengetegszer nem is tudnak róla. A legszomorúbb, hogy ez nemcsak a városlakókra igaz, hanem azokra is, akiknek a szűkebb környezetében zajlik a sokféleség eltűnése.

A riasztó mértékben sértetttépett Föld állapota láttán a téma tudorai arra figyelmeztetnek, hogy az emberiség jövője forog kockán. Osztja ezt a nézetet?

Ez ma már több mint csak egy pesszimista vízió. A kiszolgáltatottságunkat, a sérülékenységünket ezekben a koronakrízist hozott hónapokban világméretekben is tapasztaljuk. Sokan ezt jelzésként, figyelmeztetésként értékelik, bár ezek már enyhe kifejezések a számos országban dúló katasztrofális járványügyi helyzetre. A halálos áldozatok száma a kétszázezret közelíti, ami azt jelenti, hogy ennek valósága milliókat érintett a családtagok, a barátok és ismerősök körében. Ennek a helyzetnek is sürgető intelme, hogy számtalan és határozott helyi, illetve globális változás szükséges.

Tanár úr, az alaptermészetét ismerve, ön optimista, bár nem felhőtlenül. Bízik még a jövőben? Vagy már inkább csak a tág körű tudása és okosan válogatott olvasmányélményei alapján?

Természetesen bizakodó vagyok, miközben az aggodalmaim is állandóan foglalkoztatnak. Ám bizakodó vagyok, mert szerintem egy ilyen méretű megpróbáltatásnak, mint ez a mostani világjárvány, szükségszerűen pozitív hatása is kell hogy legyen. Bizakodó vagyok, mert az emberi elme és a kooperáció csodákra képes. Biztos vagyok abban is, hogy a járvány kezelésének és elfojtásának szintén meglesz a hatékony ellenszere. Bizakodó vagyok, mert az emberek segítő szándéka és önfeláldozása észrevehetően nem veszett ki. És bizakodó vagyok, mert ezen a tavaszon is rám köszöntött a kakukk, meg a nyírfa is kibontotta lombját. Persze, egyben aggódom, mert ilyen mértékű tavaszi szárazságot még nem tapasztaltam. Nyugat-Magyarországon lakom, ahol az év első négy hónapjában alig több mint 50 milliméter eső esett. A természet és az ember most együtt várja/várjuk a megkönnyebbülést.