Horoszkóp szerdára

<p>Ha ön az Oroszlán jegyében született, már kisgyerekként is tombolt, ha a kártya- vagy bárminemű játékban nem ön nyert. Szeret úgy élni, ahogy az élet császárai. Horoszkóp szerdára.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Önnél a szórakozás mindig valami hasznos tevékenykedéssel párosul. Pihenni is aktívan szokott, általában sportol. Imád versenyezni – bármi legyen is a tét – és szereti összemérni az erejét másokéval.Bika (IV. 21.–V. 21.)Több apró szerencse érheti az életében az elkövetkező időszakban. Nyerhet egy utazást, esetleg valamilyen tárgyat sorsoláson, de megkaphatja a cégnél a magasabb pozíciót is, melyet megpályázott. Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Egyelőre csak kóstolgatja a szerelmet, senki mellett sem kötelezi el magát, ugyanis szellemi társat keres, aki mellett biztonságban érezheti magát, ugyanakkor a legszenvedélyesebb szerelmet élheti meg!Rák (VI. 22.–VII. 22.)Még a filléres kártyajátékokban vagy a tombolán se nagyon reszkírozzon, mert nem lesz mázlija. Ennek ellenére szerencsésnek mondhatja magát, mert a munkahelyi átszervezés után is főnökei számítanak az ön munkájára. Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Már kisgyerekként is tombolt, ha a kártya- vagy bárminemű játékban nem ön nyert. Szeret úgy élni, ahogy az élet császárai, bár erre most kevés az esélye, de apró nyeremények azért folyamatosan előfordulnak majd.Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Nem tud lazítani. Míg kollégái nyaralnak, ön örömmel veszi át munkájukat, hogy ezzel is bizonyíthassa nélkülözhetetlenségét. Pedig önnek és családjának sem ártana a pihenés, kikapcsolódás. Fizessen be külföldi útra, higgye el, megéri!Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Szerencséje lesz, mivel ismét gyarapodni fog a pénze, s nem kockázatos vállalkozásban. Legyen elővigyázatos azokkal, akik nagy jövedelmet ígérnek, s mégis „befektetnivalót” kérnek. Ezt a pénzt soha többé nem látja viszont.Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Minél messzebb kerül a város zajától, annál gyorsabban regenerálódik. Úgy érzi, hogy a szerelemben megütötte a főnyereményt, mert olyan társra lelt, akiről eddig titkon csak álmodozott. Becsülje meg ezt a „nyereményt”!Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Mivel örökmozgó, ezért állandóan szervez. Hol kirándulást, hol meg világjáró körutakat. Idén azonban erre anyagi okok miatt nem lesz lehetősége, ezért igyekszik a hazai tájakat felfedezni barátaival, szeretteivel. Bak (XII. 22.–I. 20.)Ez a nyár kemény munkával fog telni. Ugyanis amikor változásban és átalakulóban van minden a munkahelyén, nem ajánlatos ebben a forrongó helyzetben szabadságra menni. Most pótolhatatlanná teheti magát főnökei előtt! Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Bár a pénz mindig jókor érkezik, de önnek most határozottan jókor jött, ugyanis bankszámlája majdhogynem lenullázódott. Bár szereti a társaságot, de idén szívesebben megy egyedül szabadságra. Meditálásra, önelemzésre vágyik.Halak (II. 20.–III. 20.)Egy romantikus utazás új irányba terelheti az életét. Útközben, vagy az idegen környezetben elvarázsolhatja egy Bika érzékenysége, erotikus kisugárzása, vagy egy Skorpió titokzatossága. Most megtanulhatja használni az adottságait! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?