Horoszkóp péntekre

<p>Ha ön az ikrek jegyében született, beruházásai bizonytalanul alakulnak, és ha nem tesz valamit nagyon gyorsan ez ügyben, később már veszteséggel tud csak kijönni belőle. Horoszkóp péntekre.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Sikerült megegyeznie családtagjaival, hogy felújítanak néhány dolgot a lakásban, ám ez nem lesz olcsó mulatság. Ezért jobb, ha anyagilag mindenre felkészülnek, s mindenki fogja vissza magát a költekezésben!Bika (IV. 21.–V. 21.)Számos dolog nehezíti munkáját, melyek ellen nem tehet semmit, és ez ugyancsak bosszantja. Egyre több időt tölt barátaival, mert úgy gondolja, ha velük van, minden problémájáról megfeledkezhet, bár érzi, ez így nem igaz!Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Beruházásai bizonytalanul alakulnak, és ha nem tesz valamit nagyon gyorsan ez ügyben, később már veszteséggel tud csak kijönni belőle. A nap folyamán egy fontos telefonhívást kap, ami ugyancsak felkavarja! Rák (VI. 22.–VII. 22.)Egy gyermek az ön környezetéből segítségre szorul. Bár az utóbbi időben saját életének a történései teljesen lekötik, ennek ellenére nem szabad megfeledkeznie arról, hogy a felnőtt, s ezért ön az, akinek segítenie kell a fiataloknak! Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Egy régi probléma nyomasztja hosszú ideje, de mostanra kiderül, nem is olyan nagy a baj, mint azt gondolta. Végre megkönnyebbülhet, ugyanis sikerül mindenki számára elfogadható megoldást találni rá. Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Talán ideje lenne belekezdenie valami teljesen újszerű dologba, amit eddig még sosem csinált. Éppen ezért, ha váratlanul egy új állásajánlatot kap, ne hezitáljon, hanem legyen határozott és fogadja el! Nem fogja megbánni! Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Egy fesztelen és egyenes beszélgetés során munkatársaival fontos információk birtokába jut. Viszont nem az a jó döntés, ha előzetes mérlegelés nélkül akarja megoldani a dolgot. Ha szisztematikusan lát neki, többet ér el vele!Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Főnöke vetélytársat lát önben, ezért arrogánsan viselkedik, de önnek az a dolga, hogy bebizonyítsa vele szemben rátermettségét és tehetségét. Sokat kockáztat, s lehet, állásába kerül, ha nem elég óvatos, de nincs más választása, ha érvényesülni akar!Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Elérkezettnek látja az időt arra, hogy megossza szerelmével titkos álmait, s végül rádöbben, hogy a közös tapasztalatok, élmények egyre közelebb hozzák önöket egymáshoz. Ha így folytatják, hamarosan kézfogó lesz kapcsolatukból!Bak (XII. 22.–I. 20.)Úgy érzi, összeesküdtek ön ellen, mivel ma szinte senkivel sem tud szót érteni, és még eredményeket sem tud felmutatni! Elbizonytalanodott, pedig semmi oka nincs rá. Legyen határozottabb, merjen kockáztatni, csak így érheti el célját! Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Nem szabad felhúznia magát, ha ma nem alakul minden a tervei szerint. Viszont, jól tud rögtönözni, ezért még jól zárhatja a napot, s szép eredményeket érhet el. Munka után lazítson, s menjen el vásárolni, megérdemli!Halak (II. 20.–III. 20.)Ha támogatást szeretne kapni új tervei megvalósításához, akkor tárgyalásai során ne kerülgesse a forró a kását, hanem tömören, de velősen beszéljen. Egy esti összejövetelen szerezhet köztiszteletben álló és befolyásos társakat! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?