Horoszkóp hétfőre

<p>A Nyilas úgy érzi, megoldódhatnak azok a problémák, amelyek a párkapcsolatát is befolyásolták. A hétfői horoszkóp.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Ha eddig még nem iratkozott be egy tanfolyamra sem, akkor ennek is eljött az ideje. Ne sajnálja rá a pénzt, mert későbbiekben a megélhetése függhet tőle. Előfordulhat, hogy megszűnik a munkahelye, s éppen e tudásának köszönhetően kap új és jobb állást. Bika (IV. 21.–V. 21.)Párkapcsolatában változásra számíthat, ugyanis partnere munkájában komoly átalakulás várható, ami anyagilag is kevesebb bevételt jelenthet. Ez nincs ínyére, viszont, ha fontos önnek a párja, akkor több megértést és türelmet tanúsít vele szemben! Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Sajnos megingott a bizalma meglévő kapcsolatában, ugyanis képtelen elfogadni párja viselkedését és egyre elviselhetetlenebbnek érzi tulajdonságait, szokásait. Már nyomát sem látja annak, amit eddig szeretett benne.  Rák (VI. 22.–VII. 22.)Olyan munkaközösségbe kerül, ahol jól érzi magát, s akiktől nemcsak munkájával kapcsolatban kap segítséget. Ha szüksége van rájuk, mindig a rendelkezésére állnak. A régi mellé új munkalehetőség kínálkozik. Vállalja el! Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)A titkolózás nem mindig használ egy kapcsolatnak, ezért jobban tenné, ha őszintén elmondana párjának mindent. Így van remény arra, hogy megbocsájt önnek, de ha mástól tudja meg, erre már nem lesz esélye! Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Ha még szingli, van esélye arra, hogy olyan személyt találjon magának, akivel a kapcsolatuk elején nehezen értik meg egymást, de ha kölcsönösen türelmesek lesznek egymással, akkor komoly kapcsolat is lehet belőle! Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Olyan munkaajánlatot kap, ahol jók a kilátásai, kisebb a felelőssége, viszont a fizetése és a szabad ideje lényegesen több. Erre mondják, ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni! Már csak azért sem, mert így családjára is több ideje lesz. Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Kicsit fellélegezhet. Ugyanis van állása, de amit megkeres, annak több helye is van, elsősorban tartozásait kell törlesztenie. Viszont ami a munkáját, karrierjét illeti, fantasztikus időszak előtt áll. Vigyázzon, ne rombolja szét ismét az egészet! Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)A sok megpróbáltatás után végre úgy érzi, megoldódhatnak azok a problémák, amelyek még párkapcsolatára is rányomták a bélyegüket. Családja segítségével túlteszi magát az egészen, és újult erővel sikerül talpra állnia! Bak (XII. 22.–I. 20.)Többet kellene pihennie, ugyanis sok feladat vár még önre, s mindenhol maximumot kell nyújtania. Elképzelhető, hogy el kell búcsúznia valakitől, akit nagyon szeretett, ami komoly megrázkódtatást jelent önnek.  Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Okosan tenné, ha megfogadná szerettei tanácsát! Családja ugyanis mindenben támogatja és segíti, ezért is veszi olyan simán az akadályokat munkahelyén. Tudja, hogy biztos családi háttérrel könnyebben boldogul ebben a zűrös világban! Halak (II. 20.–III. 20.)Ha még szingli, most megtalálhatja az álompartnerét! Amennyiben kapcsolatban él, ne csodálkozzon, ha partnere visszahúzza a valóságba, hogy megóvja önt a csalódásoktól, s nehogy olyan dolgot tegyen, amire később nem lenne büszke! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?