Horoszkop

Nyitottság a nagyvilág dolgaira, felülemelkedés a mindennapok szürkeségén – ez fordítja érdeklődését a távoli tájak irányába. Fejlessze szellemi felkészültségét.

Nyitottság a nagyvilág dolgaira, felülemelkedés a mindennapok szürkeségén – ez fordítja érdeklődését a távoli tájak irányába. Fejlessze szellemi felkészültségét.

Jóllehet most nem érzi igazán, hogy saját maga ura volna anyagi természetű problémáinak, legalább meggyőződhet arról, hogy van kiút minden kátyúból.

Figyelmesen hallgassa meg mások mondanivalóját, mert most különösen sokat meríthet embertársai szellemi gazdagságából. Kellene egy kis elmélyült befelé figyelés is.

Elfoglaltságai messze túlmutatnak a kötelező gyakorlatok lélekemésztő monotóniáján. A kibontakozás és személyiségfejlődés perspektivikus kifutópályáját jelzik.

Nehezen tud ellenállni kalandvágya kiélésének különösen most, hogy megszaporodik a kínálkozó alkalom. Óvakodjon testi épsége látványos kockáztatásától.

Az év utolsó heteit családtagjai körében tölti az ünnepekre való készülődés jegyében. A nagy sürgés-forgás közepette távoli rokonok is fokozhatják a jelenlévők számát.

Barátok keresik fel, rokonokat látogat, üzenetek jönnek, mennek, hírek érkeznek a nagyvilágból, s mindez teljesen megmozgatja, felforgatja hétköznapi életét.

Jelentős bevételre tehet szert pénzügyi manőverei révén. Minden szál az Ön kezében fut össze, de nem lenne szép dolog visszaélni partnereinek kiszolgáltatott helyzetével.

Mintha kicserélték volna, oly nagymértékű változásokon mehet keresztül. Újszerű megnyilatkozásai szellemi frissességükkel keltenek feltűnést környezetében.

Kénytelen-kelletlen újra foglalkoznia kell olyan visszatérő feladatokkal, amelyeket legszívesebben már maga mögött tudna. Emiatt kissé korlátozva érzi mozgásterét.

Nyitottabbá válik mások iránt, egyéni megjelenése szinte mágnesként vonzza az érdeklődőket. Leghatékonyabb ismerekedési fórum a klubok, szakkörök világa.

A gondviselésbe való belenyugvás már nem elégíti ki. Karizmatikus kisugárzására sokan felfigyelnek, mert nincsenek hozzászokva, hogy saját érdekeit képviselje.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?